Hálaadás és tanúságtétel

Az ünnepség szentmisével kezdődött, amelynek keretében a párok megújították házassági ígéretüket. A mise végén átvehették az évfordulót megörökítő emléklapot, valamint egy névre szóló lakatot, amelyet a székesegyház mellett található kovácsoltvas kerítésre rögzíthettek a jeles nap emlékére. Emellett az egyházmegyei Martinus Könyvesbolt is ajándékcsomaggal köszöntötte az ünneplőket.

Ezúttal kétszázkilencvenhét házaspár regisztrált az egyházmegye plébániáin, a szentmisén azonban ennél jóval többen vettek részt, hiszen a közös ünneplés, imádság azokat is vonzotta a találkozóra, akiknek ugyan nincs kerek évfordulójuk, de szívesen töltöttek együtt egy napot más hívő családokkal.

„A hálaadás napja van ma – kezdte köszöntőjét Veres András. – Hálát adunk a Jóistennek, hogy a jelen lévő házaspároknak megadta a kitartás és az áldozatkészség lelkületét.” A megyés püspök szentbeszédében kiemelte: „A mai, sokszor családellenes világban is lehet és kell Isten törvényei szerint szeretetben, igazi családban, házasságban élni – ezt igazolja a megjelentek nagy száma is. Ez az ünnepi alkalom lehetőséget adhat arra, hogy a házaspárok hitükben megerősödjenek, és egymást is megerősítsék, ez pedig hatással lehet a társadalom szélesebb rétegére is.”

Veres András arra buzdította a jubilánsokat, hogy gyermekeiket is szeretetben, Isten törvényei szerint neveljék, hogy aztán felnőve ők is házasságban éljenek.
Az ünneplőket idén is közös ebédre hívta a püspök, amelyre a Brenner János Általános Iskola udvarán került sor. Délután ingyenes tárlatvezetés indult az egyházmegyei könyvtárban, míg a múzeumban Mindszenty József és Brenner János életútjával ismerkedhettek meg az érdeklődők. A gyerekek ezalatt az ugrálóvárban múlathatták az időt.

                                                                                                                                                                                             Fotó: Teklits Tamás