Ferenczy kerestetik

A kettőt mintegy ötvözni látszik a Ferenczy Károly-életmű-kiállítás, ahol az internetre feltett régi fotókat a kiállítás előterében is láthatjuk. Ám szerencsénkre Ferenczy életműve jól körülhatárolható és igen jól dokumentált. Azaz a kiállítás kurátorai tudják, hogy mit keressenek, segítségükre pedig a régi árverési katalógusok vagy monográfiák fényképei szolgálnak. A kutatásra mégis ráillik a „zavarosban halászni” mondás: ha egy művet keresünk, akkor többet is találunk, ám lehet, hogy pont a keresett alkotás nem kerül elő. Ferenczy esetében is ez történt: a barát és tudós, Petrovics Elek műgyűjteményéből származó festmény utáni kutatás szálai Kanadába és Ausztráliába vezettek el, eredményként pedig számos műtárgy került elő. A galéria kommunikációs igazgatósága ezeket a műveket egy sajtóesemény keretében mutatta be, miközben megosztották a sajtó munkatársaival a fellelt műtárgyak történetét is. Az egyiket pedig, amelyen a Ferenczy gyerekeket, Noémit és Bénit láthatjuk lóháton, a nagyközönség is megtekintheti a budai palotában látható kiállításon.

(A Ferenczy Károly-életmű-kiállítás meghosszabbítva, június 17-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .