Ferences számadás 2013

Hét vértanú rendtársunk boldoggá avatásának ügye új szakaszba lépett. Augusztusban lezárult a folyamat egyházmegyei része, és Rómába került a per több ezer oldalas iratanyaga. Idén ennek vizsgálatával és az úgynevezett positiónak, a források és az összegyűjtött dokumentumok összefoglalójának elkészítésével folytatódik az eljárás.

 

Feladatainkat tekintve oktatási és nevelési intézményeinkben, a lelkipásztorkodásban, szociális központjainkban, kulturális és tudományos tevékenységekben és a Mátraverebély-szentkúti Nemzeti Kegyhely vezetésében sokszínű szolgálatra hívott meg minket az Úr. Közoktatási intézményeinkben, egy jótevőnk jóvoltából, 2013-ban indult útjára a tehetséges diákjainkat támogató ösztöndíjrendszer, amelyet a tanárainknak szánt, a jól tervezett, minőségi pedagógiai munkát elismerő díj egészít ki. Ebben a tanévben több mint harminc tehetséges diák és mintegy húsz pedagógus munkáját segíti ez az alap. Talán ennek is eredménye, hogy iskoláinkban a legutóbbi időszakban jelentősen megemelkedett az országos középiskolai tanulmányi versenyeken továbbjutott fiatalok száma. Intézményeinkben több válogatott sportoló is tanul. Még ennél is fontosabb azonban számunkra, hogy megújítsuk gimnáziumaink lelkigyakorlatos rendszerét, s így sikeresebben valósítsuk meg a katolikus iskolai nevelés célját.


Plébániáinkat, templomainkat sokan keresik fel. Különösen a nagy ünnepek előtt érezhető azok lelkiközpont jellege, amikor sokan nálunk végzik el szentgyónásukat. Lelkipásztori intézményinkben fontosnak tartjuk a szentségekre való alapos felkészítést, mindenekelőtt a felnőttek keresztelése és a házasságkötés esetében.

 

Mátraverebély-Szentkúton megkezdődött az elnyert pályázat megvalósítása. A búcsújáró hely jelenleg építési terület, a kegytemplom azonban vasárnaponta és az ünnepeken már látogatható. Pünkösdre elkészül a búcsús tér, és még az idei évben lezárul az építkezés nagy része. A felújítás idejére – február végéig – a kegyszobor a budapesti Szent István- bazilikában kapott szálláshelyet.

 

A legnagyobb fejtörést és egyúttal a Gondviselés munkálkodásának legerősebb meg tapasztalását idén is a gyöngyösi Autista Segítő Központ jelentette számunkra. 2013-at úgy kezdtük el, hogy tudtuk, az intézmény költségvetéséből hiányzik több mint ötvenmillió forint. Adományozóink nagylelkűsége és saját egyéb forrásaink átcsoportosítása révén azonban a központ a tavalyi évben is működni tudott. Eközben ismét megerősítést kaptunk, mennyire szükséges ez a szolgálatunk, amely valóban azokat karolja fel, akik a legkevésbé tudnak kiállni magukért. Mindez azonban lehetetlen volna annak a több ezer jószívű adományozónak a segítsége nélkül, akik 2013-ban is tanúbizonyságot tettek nagylelkűségükről. Ez a háttér is hozzájárult ahhoz, hogy tavaly szakmailag is igen sokat fejlődött az intézmény.

 

Az idei esztendő rendi közösségünk számára káptalani év lesz. Tavasszal új vezetőséget választunk rendtartományunk élére. Rendi gyűlésünkön közösen megvizsgáljuk életünket, az elmúlt évek szolgálatait és a jövő kihívásait.

 

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a tavalyi esztendő során mellettünk álltak. Hálával tartozunk minden jó szóért, imádságért, erkölcsi és anyagi támogatásért, amellyel segítettek minket és szolgálatainkat. Nekik és minden embertársunknak áldott, boldog új esztendőt kívánunk!

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .