Évnyitó lelkinap és a mohácsi csata emlékmiséje Kalocsán

Fotó: Koprivanacz Kristóf

 

Az augusztus 29-én, Kalocsán tartott lelkinap délután 3 órakor kezdődött, amikor megszólalt a főszékesegyház érseki harangja a mohácsi csatában elhunyt hősök, valamint Tomori Pál kalocsai érsek, hadvezér emlékezetére.
Az előadásokat Lukács László emeritus professzor, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola egykori rektora tartotta. Elsőként bemutatta a Youcat-sorozat következő kötetét, a Docat – Mit kell tennünk? című munkát. A könyv az erkölcsi élet főbb kérdéseit foglalja össze, méghozzá nem törvény- és parancsközpontú rendszerben, hiszen ez a mai ember számára már idegen interpretáció, hanem a szeretet törvényének fényében, egy sajátos szeretetetikát tárva elénk. A professzor kifejtette: érdemes volna fölvetni, hogy a Nobel-békedíj mellett minden évben adományozzanak szeretet-Nobel-díjat is.
A második előadás a katolikus iskolával mint missziós hellyel foglalkozott. Míg más iskolák a „tanítva tanítani” jelmondatot tűzik zászlajukra, addig a katolikus oktatási intézmények az „evangelizálva nevelni” mottó jegyében igyekeznek működni. Ami többletet jelent, az nem más, mint az iskola missziós légköre. Ez az, amitől jól érzik magukat a tanulók és a tanárok, akik mindannyian tudják, hogy hétköznapjaikban együtt járják zarándokútjukat.
A katolikus iskola a jövő Egyházának elengedhetetlenül fontos közege, hiszen az Isten és az ember, valamint az emberek egymás közötti találkozásának helye, ahol a tudást megerősíti az evangélium örömhíre.
Az előadások után az egész közösség a székesegyház melletti Tomori Pál-szoborhoz vonult, ahol Bábel Balázs érsek beszédet mondott. Emlékeztetett arra, hogy e délutáni órára a mohácsi csata már véget ért. Gondolnunk kell azokra a hazaszerető hősökre, akik névtelenül adták életüket hitükért és Európa szabadságáért – hangsúlyozta a szónok. Az ünnepi beszédet követően a főegyházmegye, a város, számos közéleti szereplő, a kalocsai Tomori Pál Cserkészcsapat, valamint az oktatási élet képviselői megkoszorúzták a szobrot.
Az ünnepi szentmisét az egyházmegye iskolalelkészeinek koncelebrálásával Bábel Balázs érsek mutatta be. Beszédében kifejtette, hogy a mohácsi csata előtt Perényi Ferenc váradi püspök azt mondta: „Ezt a napot úgy kell majd bejegyezni a naptárba, mint húszezer magyar mártír emléknapját, akik Krisztus vallásáért haltak meg.” A csata éppen Keresztelő Szent János fejevételének napjára esett. A „Krisztus vallásáért” kifejezés nem pusztán egy világnézetet jelentett, hanem tudatos jelenlétet az Egyház közösségében. Ezek az emberek nem csupán keresztények voltak, hanem benne éltek a Katolikus Egyházban. A püspöki kar tagjainak zöme is elesett a csatamezőn. Vitték magukkal kanonokjaikat is, így lényegében a teljes katolikus vezetés életét vesztette a mohácsi síkon. Bár népünk sokat szenvedett, a Szűz Máriának felajánlott ország megmaradt a történelem viharaiban – fogalmazott a főpásztor.
Beszéde végén az érsek imára szólított a hősökért, hazánkért és az üldöztetést szenvedő keresztényekért. A záróáldás előtt ünnepélyesen átadta az újonnan, valamint az újra kinevezett igazgatók megbízólevelét. Bíró Györgyi a bajai Szent Balázs Katolikus Általános Iskola és Óvodába, Tóthné Kovács Zsuzsanna a kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvodába, Fekete József Péter az akasztói Kunszt József Katolikus Általános Iskolába, Papp Zsolt a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskolába kapott igazgatói megbízást. A szentmise után a lelkinap szeretetvendégséggel és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Forrás: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .