Vatikán

A Lolo néven ismertté vált spanyol származású újságírót június 12-én szülőhelyén, a spanyolországi Linaresben emelték oltárra. Manuel Lozano Garrido 1920. augusztus 9-én született Linaresben, és ugyanitt halt meg 1971. november 3-án. A Katolikus Akció tagjaként, tizenévesen börtönben áldoztatott elítélteket a spanyolországi vallásüldözés idején, miközben tombolt a polgárháború. Ő maga is börtönbe került.1942-ben olyan betegsége kezdődött, melynek következtében egy év leforgása alatt teljesen munkaképtelenné vált. 1962-ben elvesztette látását. Napilapnál, folyóiratoknál, hírügynökségnél dolgozott újságíróként, és számos könyvet is írt. 1956-ban indította el a Sinaí című folyóiratot a betegek számára. Betegsége alatt is jelentős szakmai elismerésekben, díjakban részesült.

Pápai párbeszéd az európai gazdaságról

Rómában tartotta negyvenötödik közgyűlését az Európa Tanács Fejlesztési Bankja, melynek a Szentszék 1973 óta tagja. A pénzintézet, melyet 1956-ban hoztak létre, kezdetben a menekültek problémáival foglalkozott, majd kiterjesztette illetékességét a társadalmi összefogás minden területére. A segítség, amelyet a bank a közép-keleti, valamint a dél-európai országoknak nyújtott, hozzájárult ahhoz, hogy csökkentsék az egyensúlyhiányt, és előmozdítsák az igazságosságon és szolidaritáson alapuló integrációs folyamatot. Ez a két feltétel ugyanis nélkülözhetetlen Európa jelene és jövője számára – állapította meg XVI. Benedek június 12-én, az Európa Tanács Fejlesztési Bankja tagjaihoz intézett beszédében. Ezután utalt arra a különösen súlyos gazdasági és pénzügyi válságra, amely ma az egész világot és Európát áthatja. Ezt a helyzetet nem lehet pusztán pénzügyi szempontok szerint elemezni. A Fejlesztési Bank mutassa meg eredetiségét, és erősítse meg a társadalmi integrációt. Hívja fel a figyelmet a környezetvédelem és az infrastruktúrák szociális vonatkozásaira. A Szentatya emlékeztetett Caritas in veritate című enciklikájára, az egyház társadalmi tanítására, valamint munkájára, amellyel pozitív módon hozzájárul a személy és a társadalom fejlődéséhez. Mint fogalmazott, a kereszténység lehetővé tette Európa számára, hogy megértse, mi a szabadság, a felelősség és az etika, amelyek áthatják törvényeit és társadalmi struktúráit. A kereszténység, illetve jelképeinek háttérbe szorítása hozzájárulna ahhoz, hogy megfosszák földrészünket alapvető forrásától, amely lankadatlanul táplálja, és hozzájárul valódi önazonosságához.

Püspöki Konferenciák főtitkárainak találkozója

„Az egyházi együttműködés kihívásai: az egyházon belüli kapcsolatok, az állammal való kapcsolatok, a közvéleménnyel fenntartott kapcsolatok.” Ez a fő témája az európai püspöki konferenciák főtitkárainak 38. alkalommal megrendezett találkozójának, mely június 10-től 13-ig volt Rómában. A magyar püspöki konferenciát Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára képviselte. Az összejövetel kezdeményezője, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE), az idén a papság éve ünnepélyes lezárásakor rendezi meg a gyűlést. A tanácskozás folyamán a résztvevők elemzik az egyház együttműködésének helyzetét, melyet az államokkal, a média világával és az egyházon belül folytat. A találkozó alkalmával tárgyalást folytatnak majd a kiskorúak ellen elkövetett visszaélések ügyéről is.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .