Róma − Vatikán

De szükség van arra, hogy az ember befogadja, hogy kimondja igenjét, miként Mária. Meg tudják tapasztalni Isten üdvözítő kegyelmének hatalmát azok a népek is, amelyek még sötétségben és a halál árnyékában élnek. Betlehem isteni fénye áradjon ki a Szentföldre, ahol úgy tűnik, a látóhatár elsötétül az izraeliek és a palesztinok számára – áradjon szét e fény Libanonban, Irakban és mindenütt a Közel-Keleten. Erre a fényre áhítoznak az afrikai Zimbabwe lakói, akik hosszú idő óta a politikai és társadalmi krízis szorítójában szenvednek, miként a Kongói Demokratikus Köztársaság lakói, különösen Kivu meggyötört vidékén, továbbá a szudáni Darfur és Szomália népei, akik a biztonság és a béke hiányának tragikus következményei miatt végeláthatatlan szenvedést viselnek el. E karácsonyi fényt lássák meg a nehézségekkel küzdő országok gyermekei, hogy visszanyerjék jövőbe vetett reményüket.

Ökumenikus előrehaladás

Jelentős előrehaladás történt az ortodoxokkal és ókeleti egyházakkal folytatott párbeszédben – állapította meg XVI. Benedek pápa, amikor karácsony előtt fogadta a Keresztény Egység Pápai Tanácsa közgyűlésének résztvevőit. Az ökumenikus dialógus folytatására és hatékonyabbá tételére szólított fel a Szentatya „a teljes egység helyreállítása érdekében, amelyet mindnyájan óhajtunk". A Lutheránus Világszövetséggel, a metodista világtanáccsal, az anglikán közösséggel és a Református Világszövetséggel elért eredmények mellett vannak még nyitott pontok.

Bioetikai dokumentum

A Hittani Kongregáció Dignitas Personae címmel új dokumentumot adott ki, mely az 1987-ben megjelent Donum vitae óta elért tudományos eredményekre vonatkozó erkölcsi tanítást foglalja össze. Az egyház reménnyel tekint a tudományos kutatásra, de ismeri annak erkölcsi korlátait is.

Az egyház tiltja a mesterséges megtermékenyítés minden formáját, mert az ellenkezik az ember méltóságával. Gyermeket nem szabad „előállítani”. Vonatkozik ez az „in vitro” megtermékenyítésre is. Világosan tiltja az egyház a beültetés előtti diagnosztikát, amely a genetikai hibával rendelkező embrió „selejtezésére” irányul. A klónozást is kategorikusan elutasítja, amelyet a „biológiai rabszolgaság” egy fajtájának nevez a dokumentum. Elutasítja továbbá az ember-állat hibriddel való kísérletezést. Arra a kérdésre, hogy személy-e az embrió, Rino Fisichella érsek a dokumentum bemutatóján így válaszolt: „Az embrió kezdettől rendelkezik azzal a méltósággal, amely a személy sajátja.”

Folytonosság és megújulás a Vatikánban

A pápa személyzeti politikáját a megbízható folytonosság jellemezte. Az utóbbi hónapok személycseréi és a következő időszak várható változásai nyomán lassan mégis kialakul az új pápa „saját csapata”. XVI. Benedek több kulcspozíciót olyan személyekkel töltött be, akiket a legjobban ismert: egykori hittani kongregációs munkatársaival. 2005-ben világossá tette, hogy nem tervez „nagytakarítást”, és többnyire úgy intézte, hogy a II. János Pál pápa által kinevezett tisztségviselők nyugállományba vonulásukig folytathassák munkájukat. A mérleg 2008-ban billent át, amikor a 21 legjelentősebb vatikáni bizottságnak több mint a felét már XVI. Benedek jelöltjei vezették. Tekintve, hogy jelenleg öt kulcspozíciót töltenek be idősebb bíborosok, 2009- ben több új kinevezés várható.

Josef Beran bíboros emlékezete a Vatikánban

December 16-án Miloslav Vlk bíboros, prágai érsek, a Cseh Köztársaság prímása, Pavel Vosalik cseh szentszéki nagykövet lerótta tiszteletét a Szent Péter-bazilikában Jozef Beran bíboros sírjánál, születésének közelgő, 120. évfordulója alkalmából. A cseh közlemény megállapítja: Beran bíboros a nácizmus és a kommunizmus totalitárius rendszereinek áldozata volt. Hosszú fogsága a vallásüldözés jelképévé vált. Tapasztalata megmutatta e rendszerek szörnyű arcát, ugyanakkor emlékeztette a demokratikus világot Csehszlovákia tragikus sorsára. Beran bíboros az erkölcsi erő, a szelíd bölcsesség, a keresztény szeretet, az alázat, az emberek iránti tisztelet és a mély emberség példaképe volt. Élete ma is követendő példát jelent – zárul a Cseh Köztársaság szentszéki nagykövetségének közleménye Isten szolgája, Josef Beran bíboros prímás emlékezetéről.

Szolidaritás a munkanélküliekkel

XVI. Benedek pápa karácsony előtt a munkanélküliekkel, a gazdasági válság áldozataival való szolidaritásra szólított fel. „Akinek van munkája, adjon hálát Istennek, és legyen segítőkész azokkal, akiket gazdasági nehézségek sújtanak” – mondta a pápa a vatikáni munkahivatal fennállásának 20. évfordulóján. A ma Francesco Marchisano bíboros által vezetett hivatalt 1989-ben II. János Pál pápa hozta létre a háromezer vatikáni alkalmazott gazdasági és szociális érdekeinek védelmére.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .