Egyházmegyei tervek az új esztendőre

Január

2-án Majnek Antal püspök szentmisével zárja be Magyarországon a ferences jubileumi évet.12-én emléktűz gyújtása lesz a Don-kanyar-emlékkápolnánál.
17-24-e között – szerte az országban – a Krisztus-hívők egységéért ismét megrendezik az ökumenikus imahetet, melynek alapgondolata Szent Lukács evangéliumából való: „Ti vagytok erre a tanúk” (Lk 24,48).

Február

2-án, a megszentelt élet napján hazánkban is elsősorban a szerzetesi hivatásokért imádkozunk majd.
6-án fiatalok és szerzetesek találkozóját tartják Nyíregyházán.
7-14-e között a szeged-csanádi egyházmegye családpasztorációs irodájának szervezésében a Házasság Hete programsorozatot rendezik Szegeden.
11-én betegek világnapi megemlékezés lesz az ország valamennyi templomában
13-án Márfi Gyula veszprémi érsek a lakitelki népfőiskola rendezvényén tart előadást, mutat be szentmisét, illetve dedikálja könyvét.
17-én hamvazószerdával megkezdődik a nagyböjt.
21-én Útkereső címmel főiskolások és egyetemisták hivatástisztázó lelkigyakorlata lesz Nyíregyházán.
27-én nyílt napot tartanak a győri szemináriumban.
28-án országszerte templomi gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára.

Március

6-án Kecskeméten a főegyházmegye hitoktatóinak tartanak továbbképzést.
8-án és 9-én Keszthelyen, illetve Veszprémben tartják az egyházmegye papságának rekollekcióját. Az előadó, Sebastian Benvin SVD az egyház missziós jellegéről beszél majd.
17-én tarják a Könnyező Szűzanya búcsúját, illetve a papok zarándoklatát a győri bazilikában, püspöki szentmisével.
20-án pedig Kalocsán újabb továbbképzést tartanak az egyházmegye hitoktatói számára.
20-21-én ugyancsak a Könnyező Szűzanya búcsújához kapcsolódóan a hívek zarándoklatára kerül sor.
21-én országos templomi gyűjtés lesz a szentföldi zarándokhelyek megsegítésére.
27-én Zalalövőn lesz a szombathelyi egyházmegye ifjúsági lelkinapja. Ugyanezen a napon a szeged-csanádi egyházmegye megrendezi a területén működő gitáros ifjúsági énekkarok találkozóját, melynek helyszíne a békéscsaba-erzsébethelyi Jézus Szíve-templom.

április

4-én tartjuk húsvét ünnepét.
6-8-a között a győri egyházmegye papságának zarándoklata lesz Czestochowába.
10-én Kecskeméten, a Congregatio Jesu iskolájában rendezik a kalocsa-kecskeméti egyházmegye hittanversenyét. Ugyanezen a napon Kétsopronyban tartják a szeged-csanádi egyházmegye XXII. egyházmegyei családnapját. A debrecen-nyíregyházi egyházmegyében ifjúsági találkozó lesz ugyanekkor.
15-én papok országos zarándoklatára kerül sor Esztergomban.
17-én lesz a szombathelyi egyházmegye hittanversenye. Ugyancsak ezen a napon lesz a debrecen-nyíregyházi egyházmegye hittanversenyének döntője Kisvárdán.
17-én és 18-án a győri egyházmegyében szeretet-napokat tartanak a dévai árvákért rendezett jótékonysági bállal egybekötve. A rendezvény második napján egész napos szabadtéri gasztronómiai és kulturális fesztivál lesz a Káptalandombon és az Apor téren.
19-22-én papi zarándoklatra indulnak a debrecen-nyíregyházi egyházmegye lelkipásztorai Czestochowába.
19-23-a között Arsba és La Salette-be zarándokolnak a veszprémi főegyházmegye papjai.
24-én egyházmegyei hittanos olimpia (sportverseny) lesz a kiskunhalasi Szent József Katolikus Általános Iskolában. 24-én tartják a szombathelyi egyházmegye ministránsnapját Zalaegerszegen.

Május

1-jén a szombathelyi egyházmegye zarándoklata lesz Búcsúszentlászlón.
2-án a horvát nemzetiségi hívek zarándokolnak Győrbe.
8-án tartják a Boldog Gizella-zarándoklatot Veszprémben. A székesegyházban az ünnepi szentmise főcelebránsa Ternyák Csaba egri érsek lesz. Ugyancsak ezen a napon egyházmegyei gyermeknap lesz Harangodon.
14-én Kalocsán átadják a Kunszt József-díjakat az egyházmegye legkiválóbb pedagógusainak.
15-én a hagyományoknak megfelelően Bogner Mária Margit-emlékmise lesz Érd-Óvárosban.
24-én országszerte pünkösdhétfői egyházmegyei majálisok várják az érdeklődőket.
25-én Boldog Apor Vilmos-zarándoklat lesz Győrött. Mindkettő püspöki szentmisével zárul.
26-án pünkösdi hétvége lesz a hivatásokért Nyíregyházán.

Június

folyamán Győrben rendezik a nemzeti ministránstalálkozót.
6-án több nagyvárosban a plébániák közös úrnapi körmenetét tartják.
11-én, Jézus Szentséges Szívének ünnepén, a papság évének lezárásaként püspöki szentmise lesz az ország legtöbb székesegyházában és kiemelt templomában. Így például a győri bazilikában, ahol másnap szentelik fel az egyházmegye új papjait, valamint Mezőladányban.
14-én püspöki szentmisét mutatnak be a szombathelyi székesegyház felszentelésének 196. évfordulója alkalmából.
18-án Pápán is lesz papszentelés.
19-én pap- és diakónusszentelés lesz Szombathelyen.
24-én papszentelés lesz Székesfehérváron.
25-26-án Galgahévízen tartják a váci egyházmegye hagyományos találkozóját.
26-án pap- és diakónusszentelés lesz Debrecenben.
27-én Szent László napja alkalmából püspöki szentmise, majd körmenet lesz a hermával Győrben.
29-én papszentelés lesz Kalocsán.

Július

1-3-a között hitoktatók és világi lelkipásztori kisegítők lelkigyakorlatát rendezik Székesfehérváron.
2-12-e között a debrecen-nyíregyházi egyházmegye fiataljai indulnak zarándoklatra Taizébe.
4-én Péter-fillér-gyűjtés lesz országszerte.
25-én egyházmegyei búcsút rendeznek Máriapócson.

Augusztus

2-án lesz a Ladik Keresztény Könnyűzenei Fesztivál Apostagon.
2-9-e között várja a fiatalokat a Bugaci Hittanya. Az ifjúsági lelkigyakorlatos tábor témája: Magyarság és kereszténység – Mit köszönhetnek egymásnak? Ugyancsak ekkor tartanak ministránstábort Kölcsén.
15-én a győri egyházmegye védőszentjének, a Mennybe fölvett Szűzanyának ünnepén püspöki szentmise lesz a bazilikában.
28-án tartja a szombathelyi egyházmegye a papok szüleinek zarándoklatát Rábakethelyre.

Szeptember

2-án tartják az egyházi oktatási intézmények Veni Sanctéját.
4-én Egyházmegyei Látónap lesz Székesfehérváron.
18-án, a Kulturális Örökség Napján az egyházi múzeumokba és közgyűjteményekbe látogathatnak az érdeklődők.
24-én az egyházi oktatási intézmények Szent Gellért-ünnepe lesz.
24-25-én a székesfehérvári egyházmegye ifjúsági zarándoklatát tartják.

Október

9-én Országos Katolikus Nap lesz Budapesten a Sportarénában.
15-17-e között, péntektől vasárnapig ismét lesz 72 óra – kompromisszumok nélkül Győrött.
24-én országos templomi gyűjtés lesz a missziók javára.

November

12-én Szombathelyen Szent Márton-vesperás, utána lampionos felvonulás, másnap Szent Márton-ünnepség lesz.
20-án adventi családi lelkinapot tartanak ugyancsak Szombathelyen.
21-én országszerte templomi gyűjtés lesz a karitász javára
28-ától (december 19-éig) ökumenikus advent lesz Békéscsabán.

December

26-án Kalocsán diakónust szentelnek.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .