Egyetemistáknak – a hivatásról

Két évvel ezelőtt indította útjára a szegedi egyetemi lelkészség az úgynevezett TIK-napot, melynek célja, hogy megszólítsa a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit, és értéket közvetítsen feléjük. Így született meg első évben a Könyvek könyve a könyvtárban, második évben az Egyházunk, egy Földünk című rendezvény. Idén pedig arra a kérdésre keressük a választ, hogy vajon mit is jelenthet számunkra a hivatás. De a szolidaritás jegyében arról is szó volt, hogy a gazdasági világválság közepette jobban figyeljünk oda nehezebb sorsú embertársainkra. A találkozón kézműves asztalainknál bárki kipróbálhatta kreativitását, ügyességét, s ha valaki csupán egy jóízű beszélgetésre vágyott, azt egyetemisták, lelkészek, szerzetesek várták egy pohár tea mellett. A TIK-nappal párhuzamosan, immár második alkalommal rendezték meg a csere bere-piacot. Az ötlet a fővárosból származik. Néhány lelkes fiatal arra gondolt, mi lenne, ha megunt holmijainkat elcserélnénk valami hasznosra, ahelyett, hogy kidobnánk? S eközben lehet, hogy a mi tárgyaink találnak új gazdára. A kezdeményezést a szegediek is jó ötletnek tartották, ezért a múlt szeptemberben megszervezték az első ilyen alkalmat a TIK-ben. A múlt héten pedig ismét lehetőség nyílt a cserélgetésre. A budapesti egyetemi lelkészségen görög katolikus liturgiával ünnepelték az idei hivatások világnapját a Magyar Szentek templomában. A szent liturgiát Ivancsó István pápai prelátus, a Nemzetközi Pápai Teológiai Bizottság egyetlen magyar tagja, a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola tanszékvezetője vezette. Gulybán Gergely görög katolikus budapesti egyetemi lelkész és Pákozdi István római katolikus egyetemi lelkész koncelebrált. Ivancsó István prédikációjában óvott a tespedtségtől: „Imádkozzunk, és tegyünk azért, hogy több egyházi hivatás bontakozzék” – hangsúlyozta a lelkész.

Budapesti Egyetemi Lelkészség

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .