„Bízza magát a megbízhatóra”

Az 1986-ban alakult utazási iroda, amely tényleges működését 1987 júniusában kezdte meg, az elmúlt időszakban körülbelül ötszázezer zarándok útját bonyolította le, melyek közt hazai, európai, de még tengerentúli utak is szerepeltek.
Az utazások szervezése mellett mára az iroda könyvkiadással is foglalkozik, továbbá zarándokszállót tart fenn Budapest központjában megfizethető árakkal, étterme van, továbbá a nemzetközi forgalomban is használható saját buszai is.
Madari Gyula beszámolt a kezdetekről, az utazási iroda ötletének megszületéséről. Szólt az akkori, még pártállami világról, amelyben csak téeszkirándulásnak, szocialista brigádok útjának, legjobb esetben pedig városlátogatásnak lehetett hívni az általuk szervezett utakat. A rendszerváltozást követően megnövekedetett az igény a zarándokutakra, ám jelenleg a majdnem ezer magyarországi utazási iroda közül csupán hét foglalkozik ilyen utak szervezésével. Nyugat-Európában a vallási indíttatású utak az utazások több mint harminc, míg Magyarországon ez csupán hét-nyolc százalékát teszik ki.

Mindezt persze azzal is lehet magyarázni, hogy a szocializmus idején tiltott volt a búcsújárás, nem lehetett zarándoklatokat szervezni, ezért az ilyen utakra szakembereket sem képeztek. Azóta ezen a téren is változás történt. Államilag is támogatandónak ítélték a vallási turizmust, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen ma már zarándokvezető-képzést szervez, a Nyugat-magyarországi Egyetem pedig vallási turizmus szakot indított. A szervezést, az idegenvezetést ma már olyan szakemberek végezhetik, akik ismerik a hit világát, a keresztény jelképeket – beszélik a vallás nyelvét.

A Makrovilág Zarándokutazási Iroda huszonöt esztendeje hirdeti magát a Bízza magát a megbízhatóra szlogennel. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a két és fél évtized alatt soha nem mondták nekik, hogy ez nem igaz.
 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .