Balatoni nyár a kamasz Kultkikötővel

 

Nemcsak a felnőtt közönséget, hanem a gyereksereget is célba vették a szervezők, számos program várja a kicsiket is. A fesztivál csapata a helyi nedűket népszerűsítve sokat tesz a borfogyasztás kultúrájáért, hiszen igaz a mondás: a bor ott ízlik leginkább, ahol készült: kultúra és táj örök harmóniájában. Ezért hétvégenként a Balatoni KÖR borászai várják a vendégeket. A vidék adottságainak köszönhetően jóféle borok kerülnek ki a pincék hűvöséből. A borivást egyébként kegyelmi aktusnak tartotta Hamvas Béla, aki azt tanácsolta: „Bort igyatok! Aztán majd kedvet kaptok a csókolózásra, a virágszedésre, a barátságra, a jó mély alvásra, a nevetésre, és újság helyett reggel költőket fogtok olvasni.”
Nagy Viktor színész-rendező, a Kult­ki­kö­tő megálmodója szerint a maguk mögött hagyott tizenegy év már a kamaszkor kapuját jelenti. Az alapító igazgató így summázott: „Három állandó helyszín, egy lelkes csapat és rengeteg barát: fellépők és alkotók, színművészek, zenészek, táncművészek, akik már egy kicsit hazajárnak hozzánk. Akiktől kamaszosan zsizsegő, izgalmas és mindig megújuló lesz a Kultkikötő. A boglári helyszínen a kamara-előadásoké és a koncerteké a főszerep, míg Fenyvesen a legkisebbeknek kedveskedik a fesztivál csapata. A látogatók pedig már az ország legtávolabbi pontjaiból is azért érkeznek, hogy a Kultkikötőben zárhassák strandolós estéiket.”
Az idei évad a Budapest Bár vérpezsdítő koncertjével startolt, s mint megtudtuk: a nyáron több premierre is készül a Kult­ki­kö­tő. Az Orlai Produkció Tagadj, tagadj, tagadj című előadásának rendezője Szabó Máté, a főszerepben Lovas Rozi, Sztarenki Dóra, Ullmann Mónika, Nagy Dániel Viktor és Ficzere Béla látható július 27-én. A Londonban nagy sikert aratott színdarab leleplezően őszinte, hátborzongató képet ad a sportvilág farkastörvényeiről, azt feszegetve: milyen ára van egy-egy bajnoki címnek.
A Pulitzer- és Tony-díjas dráma, A kétely több mint ötszázszor ment a Broad­wayn. Filmváltozatában, melyet maga a szerző rendezett, Meryl Streep és Philip Seymour Hoffman játszotta a főszerepeket, most Udvaros Dorottyával és Fekete Ernővel látható. Az augusztus 4-i balatonföldvári szabadtéri premier rendezője Pelsőczy Réka.
A Grönholm-módszer című darabot Mózes András állította színpadra. Az előadás egy különös állásinterjú és négy elszánt jelentkező története, amelynek végére a néző is a döntés részese lesz. Az augusztus 11-i előadást Bán Bálint, Szabó Erika, Borsányi Dániel és Domokos Zsolt játsszák Balatonbogláron.
A Bocs, félrement! című produkció Balatonföldváron várja a nézőket. A nagy sikerű komédia valós történet, valós e-mailekből. Stephanie szerepében Kovács Patríciát láthatjuk, aki hosszú évek óta állandó vendége a Kultkikötőnek. Az Egyasszony már az országhatáron túl is meghódította a nézőket; július 7-én érkezik Balatonboglárra Tenki Réka főszereplésével.
Fergeteges komédiáknak is tapsolhatunk a Thália, a kaposvári Csiky Gergely, a kecskeméti Katona József Színház, illetve a Játékszín művészeinek jóvoltából. A Bérgyilkos a szomszédomban, Spiró Prahjában, a Család ellen nincs orvosságban és a Kölcsönlakásban többek között Szabó Győző, Gubás Gabi, Nyári Oszkár, Nyári Szilvia, Cseke Péter, Lengyel Tamás, Szulák Andrea, Dobó Kata, Lévay Viktória és Erdélyi Tímea is színpadra lép.
A zenés esték között igazi gyöngyszem a Cseh Tamás-emlékest július 14-én, Földváron. Az ikonikus dalokat most Für Anikó, Tompos Kátya, Udvaros Dorottya, Kálloy Molnár Péter, Nagy Dániel Viktor, Rudolf Péter és Szegezdi Róbert adják elő. „Az ördög hegedűse”, a Vajdaság „Paganinije”, Lajkó Félix július 21-én hoz pörgő, végigtáncolható műsort, de Quimby-koncert is lesz, július 28-án. Visszatér Földvárra
Rúzsa Magdi is, augusztus 11-én este koncertezik a Kultkikötő közönségének. Bogláron augusztus 12-én este a Budapest Jazz Orchestra tiszteleg a Queen életműve előtt. Aki táncelőadásra vágyik, az A Gyöngyhajú lány balladáját nézheti meg augusztus 18-án az Experidance előadásában.
Balaton100Szó – ez az ország egyetlen hip-hop és slam poetry fesztiválja, idén először a Kultkikötőben! Természetesen gyermekprogramokban sem lesz hiány, Földváron minden szombat és vasárnap délelőtt, Bogláron pénteken és vasárnaponként, Fenyvesen kedden, pénteken és szombaton kedveskednek a legkisebbeknek. Jön Vitéz László és az elátkozott malom, Pom-Pom és Mosó Masa is. A kicsik zenés szórakoztatásáról Rutkai Bori gondoskodik, mindhárom helyszínen egy-egy koncerttel várja a gyerekeket a nyár folyamán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.