Az egyházak javára tett 1 százalékos rendelkezés automatikusan tovább él

Az automatizmus a civil kedvezményezettek és a költségvetési előirányzat számára tett felajánlásoknál nem működik, javukra minden évben újra rendelkezni kell a felajánlásról.
Az adózónak 2019. május 20-ig egy alkalommal van lehetősége arra, hogy a 2018-ban valamely egyház javára tett rendelkezését megváltoztassa, és egy újabb, technikai számmal rendelkező kedvezményezettet jelöljön meg, vagy nyilatkozatát visszavonja. Ha valaki nem kíván élni a több évre szóló nyilatkozat jelentette könnyítéssel, akár minden évben benyújthatja a bevett egyház javára tett felajánlásról szóló nyilatkozatot.
Aki tavaly tett nyilatkozatát idén nem kívánja módosítani, annak üresen kell hagynia a nyilatkozati lapon a kedvezményezett technikai számára és nevére vonatkozó mezőket. Ha pedig módosítani akar, akkor a megfelelő mezőben fel kell tüntetnie az új kedvezményezett technikai számát.
Aki a tavalyi nyilatkozatát idén visszavonná, mivel most nem kíván technikai számos bevett egyház javára nyilatkozni, az korábbi nyilatkozatát visszavonhatja a nyilatkozati lapon is. A tavalyi rendelkezés visszavonása után idén már nem lehet megjelölni másik egyházat.
Az szja 1+1 százalék felajánlási rendszerének alaptézise továbbra is az, hogy egy felajánlási időszakban, kedvezményezetti szféránként (civil szféra, technikai számos szféra) csak egy-egy nyilatkozat nyújtható be. Ezt a szabályt kell alkalmazni a módosítás lehetőségére is. Tehát módosítani is csak évente egy alkalommal lehet a korábbi rendelkező évben érvényes bevett egyházi nyilatkozatot – írja az adóhatóság.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .