Oldalt tértem, maradt, csak a szemeivel követte minden mozdulatomat. A gyümölcsfákkal beültetett katlan felé vezető út mentén, mintha csak őrt állt volna, messziről sárgállott egy jókora ökörfarkkóró. A magasban „prü-prü” hangokkal gyurgyalagok vadászgattak. Ezek a szép tarka madarak augusztusban már kis csapatokban járnak. Ha valahol meghallom őket, mindig az ősz jut eszembe, hiszen szeptember első felében már megindultak az afrikai szavannák felé. A gyümölcsös szélén bokrokkal benőtt mély árok húzódik, a sűrűben fülemülék hívogattak. A többi cserje közé szorult egyik bodzabokron kis poszáta csipegette a fekete bogyókat, közben nagy lila foltot fröccsentett a levelekre. Szeretem a bodzát, talán azért, mert a madarak is szeretik, mindig megkóstolom az édeskés bogyókat is. A sűrűben barátka csettegett. Őt is a bodzabokor csalogatta ide, érés idején a barátkák szinte kizárólag fekete bogyókkal táplálkoznak.
A gyümölcsfák között sárgarigó repült, egy katicabogár pedig, talán mert a szél megnyomta, a növények helyett a nadrágomra szállt. Engedelmesen az ujjamra mászott, aztán a körmöm hegyén széttárta pettyes szárnyfedőit és elrepült. Ebben a gyümölcsösben korábban minden tavasszal hat-hét pár kerti rozsdafarkú költött. Festői látvány volt, amint a hófehér homlokukkal, fekete partedlijükkel és rozsdavörös alsótestükkel ékes hímek áprilisban a fák csúcsán a fehér vagy rózsaszínű szirmok közé süllyedve énekeltek. Nem tudom az okát, de számuk az egész országban katasztrofálisan megfogyott, itt utoljára három éve hallottam egy hímet, azóta egyet sem. Házi rozsdafarkúak szerencsére még vannak. Ezúttal is láttam egyet. Kerítésen ült, rozsdavörös farktollait sűrűn rezegtetve figyelt maga alá, majd az útra röppent, és felkapott valamit. Nagyon szeretem ezt a madarat is, de igazi kedvenceim a kerti rozsdafarkúak voltak. A kiránduláson látott utolsó madár egy balkáni fakopáncs volt. Gyümölcsfa törzsén keresgélt egészen alacsonyan, de nem találhatott semmit, mert elrepült.
Fotó: Bécsy László
