A Wollemia-fenyő

 

A rábukkanást követő Wollemia-őrület nem nélkülözte a kalandokat. Bekötött szemű újságírók, botanikusok ültek azon a repülőgépen, amely a Sydneytől kétszáz kilométerre fekvő Wollemi Nemzeti Parkba szállította az érdeklődőket. Érthető volt a titkolódzás, hiszen egy olyan – eddig ismeretlen – növényfajról volt szó, amelyért a pénzes növénygyűjtők bármit megadtak volna, még a lopástól sem riadva vissza. A felfedező az említett nemzeti park egyik botanikusa, bizonyos David Noble volt, így a növényt Wollemia nobilisnak nevezték el. Egy araukáriaféléről van szó, amelynek családjába a közkedvelt szobafenyő is tartozik. Száz példányt találtak belőle egy gyalogszerrel megközelíthetetlen szurdok mélyén. A fa akár ötven méter magasra is megnőhet, ám csak szubtrópusi területeken, hiszen fagyérzékeny. Az elmúlt években felfedeztek egy elterülő, kúszó növekedésű Wollemiát is. Európában dézsás növényként lehet nevelni.

Nagy tolongás támadt a világ rangos botanikuskertjei és kertészetei között, hogy melyik nyeri el a növény szaporításának jogát. Azóta Ausztrálián kívül Angliában, Németországban, sőt hazánkban is foglalkoznak a Wollemia dugványról, illetve magról való szaporításával. Ausztráliában az a brisbane-i Birkdale Nursery kezdhetett neki új növények előállításának, amelyet e sorok írója több hazai szaklapban bemutatott, követendő példaként. Ez a kertészet vállalta, hogy minden eladott Wollemia-csemete árából egy eurót az eredeti élőhely fenntartására, megőrzésére fordít. Hazánkban elsőként a budapesti Füvészkert kapott egy Wollemia-fácskát, amelyet az ausztrál nagykövet adott át ünnepélyes keretek között a kert vezetőinek. Majd a Kertbarát Magazin ajándékaként a Fővárosi Állat- és Növénykert is hozzájutott egy példányhoz. Aki tehát élőben is szeretne megismerkedni ezzel a növénykülönlegességgel, látogasson el gyermekeivel, unokáival a téli szünetben e kertek valamelyikébe.  

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .