A személyes hit felé

A kiengesztelődött keresztények a béke és a szeretetközösség tanúságtevőivé válhatnak, akik egy új szolidaritás lehetőségét hozhatják el az emberiség számára. Mindennek alapja az Istennel való személyes kapcsolat keresése. Az ökumenizmus az imában nem egyfajta felületes toleranciára buzdít, hanem elősegíti egymás meghallgatását és a valódi párbeszédet. Ezen az estén együtt imádkozva nem feledkezhetünk meg arról a szándékról, amelyet Roger testvér erőszakos halála előtti utolsó levelében fogalmazott meg XVI. Benedeknek. Azt írta: a taizéi közösség a pápával szeretetközösségben, vele együtt akarja betölteni hivatását. Tragikus halála után a szentatya támogatása rendkívül értékes buzdítás volt számunkra ahhoz, hogy továbbhaladjunk az úton.”


Köszöntő beszéde végén Alois testvér azoknak a fiataloknak a tanúságtételéről szólt, akikkel novemberben Kigaliban találkozott. A ruandai városba harmincöt afrikai országból – többek között az kongói Észak-Kivu tartományból – érkeztek fiatalok, hogy részt vehessenek a béke és kiengesztelődés zarándoklatán. Azt kívánták, hogy reményük jeleként a közösség tagjai vigyék magukkal Európába az általuk küldött cirokmagvakat. A „fekete kontinens” keresztény fiataljainak életereje ígéretes jövőt jelent az egyház számára. A taizéi közösség vezetője a római találkozón ajándékként nyújtotta át XVI. Benedek pápának azt a hagyományos ruandai tálat, amelyben az Afrikából érkezett remény magvai érkeztek. Ezeket a vatikáni kertekben ültetik majd el.

 

A találkozó résztvevőihez intézett beszédét a szentatya olaszul kezdte. Így fogalmazott: „A következő évre azt a célt tűztétek magatok elé, hogy felszabadítjátok Istenbe vetett bizalmatok forrásait, hogy megélhessétek azt a mindennapjaitokban. Örülök, hogy ezzel bekapcsolódtok a hit éve kezdeményezésébe, amely októberben indult útjára.” Ezután angolul folytatta beszédét, amelyben utalt arra, hogy Roger testvér hetven évvel ezelőtt alapította meg a közösséget. A világ minden tájáról azóta is ezrével járnak Taizébe az életük értelmét kereső fiatalok. A testvérek pedig befogadják őket, hogy osztozzanak imáikban, és lehetőséget nyújtsanak számukra az Istennel való személyes kapcsolat megtapasztalására. E fiatalok Krisztus felé tartó vándorlásának segítésére találta ki Roger testvér A bizalom zarándokútja a földön elnevezésű kezdeményezést. A közösség alapítója, a béke és a kiengesztelődés evangéliumának fáradhatatlan tanúja, az ökumenizmus buzgó előmozdítója minden Taizébe érkezőt arra buzdított, hogy váljon a szeretetközösség keresőjévé. „Példáját követve mindannyian legyetek az egység üzenetének hordozóivá” – buzdította a fiatalokat a szentatya, és biztosította őket arról, hogy a katolikus egyház visszavonhatatlanul elkötelezte magát a keresztények látható egysége felé vezető kiengesztelődés útja mellett. Ezt követően szeretettel köszöntötte a Szent Péter téren jelen lévő ortodox és protestáns híveket.

Az idei évben Strasbourgban tartják majd a taizéi találkozót. Az Európai Parlament, az Európa Tanács és az Európai Emberi Jogi Bíróság székhelye lesz tehát a bizalom zarándokútjának következő állomása. A hírt Alois testvér jelentette be december 30-án Rómában, hangsúlyozva, hogy Strasbourg két ország határán fekszik, szimbólumaként egy nyitott és szolidáris Európának. A hír közzétételénél jelen volt az öreg kontinens fővárosának érseke és polgármestere is. (VR)

A taizéi közösség küldöttsége Isztambulban

Január 3-ától 6-áig a taizéi közösség perjele néhány testvérrel és mintegy száz fiatallal Isztambulban tartózkodott, hogy ott ünnepelje Urunk megjelenését, és együtt imádkozzék a helyi keresztényekkel.

Alois testvér látogatásával Bartolomaiosz pátriárka tavalyi meghívásának tett eleget. A bizalom zarándokútjának isztambuli állomása január 3-án kezdődött egy vesperással, amelyet a törökországi város főterén található Szentháromság görög ortodox templomban imádkoztak. A testvérek és a fiatalok január 5-én Fanarban, az ökumenikus patriarchátus székhelyén vettek részt vízkereszt ünnepének vesperásán. Este a különböző hagyományú keresztények Isztambul több pontján szerveztek muzulmán barátaikkal közös találkozókat, 6-án pedig a keresztény közösségek tagjai ismerkedtek egymással.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .