A régiósítás veszélyeiről Székelyföldön

A napokban megjelent hivatalos adatok szerint Hargita megye lakosságának 85,21 százaléka magyar (a 2011-es népszámlálás eredménye alapján). Lapzártánk után, július 20-án mintegy száz erdélyi településen indul tüntetéssorozat Székelyföld autonómiájáért és a román kormány régiósítási terve ellen.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a szoboravatón hangsúlyozta: a Kárpátok Őre-szobor alakjából áradó nyugalom és elszántság, valamint az avatást szervezők (köztük a csíkcsomortáni lakosok) lendületessége és céltudatossága követendő példa a mai nehéz időkben. Az SZNT vezetője legutóbb a román kormánynak címzett nyílt levélben foglalt állást a székelyföldi autonómia mellett és a székelységre nézve hátrányos régiósítás ellen.


A lépcsős talapzaton álló Kárpátok Őre-szobor és a fölé emelt őrtorony hat méter magas, egységes kompozíciója a határvédők emlékét idézi. A Csíksomlyóhoz közeli település központjában, az iskola udvarán felállított alkotás azonban mostantól az összefogás és a megmaradás jele a csomortániak, sőt a székelység egésze számára is. A monumentális szobrot római katolikus, református és unitárius szertartás alapján is megáldották az ünnepen.

A szoboravatás alkalmával megemlékeztek a Krisztus után 907-ben lezajlott pozsonyi csatáról, amelynek során a Frank Birodalom százezres haderejével tett kísérletet a Kárpát-medencei magyarság megsemmisítésére. Árpád fejedelem vezérletével a negyvenezer fővel harcoló magyar hadsereg akkor történelmi győzelmet aratott.

Fotó: Körössy László

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..