A pápalátogatás lehetőségéről és a migrációról

A kormány álláspontja az, hogy nagyon világos különbséget kell tenni a gazdasági migráció és az életük megmentése érdekében menekülők befogadása között – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes október 8-án, amikor vatikáni látogatása során tárgyalást folytatott Pietro Parolin bíboros államtitkárral.
A miniszterelnök-helyettes a magyar közmédiának nyilatkozva elmondta, hogy a megbeszélésen szó volt a pápa magyarországi látogatásának lehetőségéről, illetve Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáról is.
Semjén Zsolt tájékoztatása szerint a Pietro Parolin szentszéki államtitkárral folytatott megbeszélésen minden jelentős témát érintettek. Szó esett az egyházi ügyekről, az egyházi fenntartású iskolákról, illetve arról, hogy mennyire rendezett és modellértékű az állam és Egyház kapcsolata Magyarországon. A politikus elmondta: kiemelt hangsúllyal szerepelt a tárgyaláson a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, illetve annak előkészületei.
Szó volt a pápa magyarországi látogatásának lehetőségéről is – közölte. Ezzel összefüggésben elmondta: a pápát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a magyar kormány közösen hívta meg. Az eucharisztikus kongresszus szép alkalom lenne a magyarországi látogatásra, ahogyan Mindszenty bíboros boldoggá avatása is – mutatott rá Semjén Zsolt, és kiemelte: a boldoggá avatás „belátható távolságon belül van”.
A megbeszélésen világpolitikai kérdéseket is érintettek az Európai Unió és Magyarország vonatkozásában. A témák között a kárpátaljai magyar kisebbség helyzete is szerepelt.
A kormányfőhelyettes részletesen tájékoztatta Pietro Parolin bíborost arról, hogy mit miért tesz a magyar kormány a migráció ügyében. Hangsúlyozta, hogy a megoldás nem az, ha ezek az emberek elhagyják az otthonukat, hanem az, ha a szülőföldjükön segítik őket emberhez méltó életet élni. Semjén Zsolt közlése szerint a bíboros nagyra értékelte, hogy a kormányzaton belül a keresztényeket segítő intézményrendszer óriási anyagi segítséget nyújt kórházak, iskolák építéséhez. Úgy fogalmazott: a találkozó során nagyon világosan be tudták mutatni a bíborosnak a magyar álláspontot.
A miniszterelnök-helyettes rámutatott: a Szentszék világméretekben gondolkodik, és a szolidaritás mint keresztény erény hangsúlyozása természetes küldetése a Katolikus Egyháznak. Igazából az a kérdés, mi a hatékony szolidaritás – fogalmazott, hozzátéve: a magyar álláspont szerint a migráció konfliktusokat és terrorizmust szül a befogadó országokban.
Semjén Zsolt közlése szerint Pietro Parolin bíboros fontosnak tartja, hogy gondoskodni kell azokról az emberekről, akik az életük védelmében, politikai vagy vallási okokból menekülnek. Ugyanakkor nagyon világos különbséget kell tenni a gazdasági migráció és a tényleges életveszélyből menekülők között – mondta a miniszterelnök-helyettes, hozzátéve: a bíboros ezt az álláspontot teljes mértékben osztotta. A Szentszék álláspontja világos: a szolidaritás hangsúlyozása mellett elismerik az identitáshoz való jogot, az országok biztonsághoz való jogát, és azt, hogy csak olyan mértékben lehetséges a befogadás, amilyen mértékben az integráció valóban megoldható.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .