A lélek írnoka

Érdemes e dátumot összevetni: a harminchat évnyi hallgatás nem önszántából történt. Míg 1947-ben Baumgarten- ösztöndíj támogatta alkotói munkásságát, 1948-ban politikai okokból kizárták az Írószövetségből. Most, a 85. születésnapja alkalmából kiadott, memoár-(ri)portrékat tartalmazó, Találkozásaim című könyvében a fiatal író-újságíró Bíró Andrást Mindszenty József bíboros társaságában láthatjuk. A fényképet övező visszaemlékezéseiből kiderül, hogy a katolikus sajtó és agrárifjúsági mozgalom aktivistájaként tevékenykedett, ami nyilvánvalóan nem volt előnyére pályája későbbi alakulásában.

Szerencsére esetében is úgy történt, ahogyan Fekete István megjósolta Köd című kötetének egyik novellájában: „Mert mindent visszakap az ember, az ütést és a simogatást is!” Bíró soha nem ütött, újságcikkeiben is a szegény sorsúakért állt ki. Verseit a harmincas, negyvenes évektől publikálta többek között az Új Emberben is, első kötetét Sinkó Ferenc méltatta a lapban. A székesfehérvári születésű, több mint negyedszázada Érdligeten élő író szorgalma lankadatlan. Elhallgattatása idején is folyamatosan dolgozott, s kitartó munkájának gyümölcsei a rendszerváltozás óta érnek be: könyvei, elsősorban regényei rendszeresen kerülnek a könyvesboltok polcaira. Vér és ölelés című regénytrilógiáját tartalmazó könyve terjedelmében és tartalmában is egyaránt kiemelkedik alkotói terméséből. Jelenleg önéletrajzi könyvét írja. Az Írószövetség rehabilitálta, lakóhelyének díszpolgára lett, ott még életében könyvesboltot neveztek el róla, s több magas kitüntetés birtokosa.

Ahogy Pál apostol mondja: Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, / Ha szeretet nincs bennem, / Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Bíró Andrást olvasóinak szeretete övezi, műveinek tekintélyes személyiségéből fakadó jellemzője a humánum, írásainak természetes kovásza a szeretet. Egyik verseskötetének címét kölcsönözve érzékeltethető leghívebben életének fő vezérelve: Hit és bizalom. Ebből a kötetéből a Mi a boldogság? című versét idézem: Mi a boldogság? / Belső béke, / a harmónia teljessége, / legyőzöttségünk/ erénye, / önmagunk kemény / törvénye, / örömünk tiszta / edénye, / Isten nyugtató / szeme fénye. Születésnapja alkalmából mi mást is kívánhatnánk az egyébként jó egészségben élő és alkotó írónak: Isten tartsa köztünk még sokáig!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.