A jászol hangjai

 

Amikor előálltam az ötlettel, Robi kihívást látott benne, és lelkesen munkához látott. Kapcsolatai révén ő is főszerepet vállalt a közreműködők felkérésében, áthangszerelte, zeneileg bővítette a kiválasztott darabokat, illetve megkomponált több új dallamot.

Dióhéjban ennyi a családanyai ráhatás története, amelynek eredményeként megszületett a közös lemez. Ám a kép csak úgy teljes, ha hozzátesszük: az egyik közreműködő, az ötödikes Ábel meggyőzésében alsós kishúgáé, Pankáé a fő érdem.

– Nehezen álltam kötélnek, de így utólag örülök, hogy végül elmondtam a Gyerekgondolatokat, amelynek a szövegét anyukám írta. Érdekes volt, ahogyan készült a felvétel. Bár igazából olyan, mintha nem is a saját hangomat hallanám a CD-ről – mesélt élményeiről a kisfiú.


S ha már a közreműködőknél tartunk: Kinga és filmzeneszerző férje, Róbert, aki több hollywoodi produkcióban is dolgozott már, hálás elismeréssel említették mindenekelőtt Döbrentey Ildikó meseíró nevét. Az ő segítségével teljesedett ki igazán az alkotómunka. Kiemelték továbbá Mészáros Tamást, a Full Moon énekegyüttes tagját, s a másik szólistát, Völner Esztert, a zenekari munkát vállaló Budapest Symphony Orchestrát, a Czimra Gyula Általános Iskola gyerekkórusát, a gitáron játszó Stummer Mártont és György Ákost, s végül, de nem utolsósorban a családfő gyakori munkatársát, Rédly Dénes hangmérnököt.

 

– A filmzeneszerzéskor, ami ugyebár alkalmazott műfaj, a mozgókép határozza meg, milyen lesz a dallam, a hangzás. Így aztán a filmzene mindig képszerű. Szerintem a muzsika egyik lényege éppen az, hogy képeket idézzen a hallgató gondolataiba. Az album készítésekor is ezzel a szemlélettel formáltam a dallamokat – mesélt munkamódszeréről a zeneszerző családfő. – S ebből adódott az is, hogy előbb én tettem le az asztalra a kész darabokat, aztán következett Ildikó, hogy a dallam hatására benne megidéződő képek alapján megírja a szövegeket. Mondhatom, mindkettőnk számára érdekes, újdonságként ható helyzet volt ez, kissé szokatlan is talán, ugyanakkor rendkívül inspiráló.

(A jászol hangjai című CD kapható az Új Ember könyvesboltjaiban.)

Fotó: Kissimon István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .