A Hittani Kongregáció leirata a halálbüntetés értelmezéséről

A leiratot Ferenc pápa 2018. május 11-én hagyta jóvá, amikor kihallgatáson fogadta a Hittani Kongregáció prefektusát, és elrendelte, hogy az új szöveget illesszék be A Katolikus Egyház Katekizmusa megfelelő szöveghelyére.
A leirat szövege a következő: „Hosszú időn át a törvényes hatóság halálbüntetéshez folyamodását, szabályos eljárást követően, néhány bűntett súlyosságához mérten megfelelő válasznak és elfogadható, még ha szélsőséges eszköznek is tekintették, a közjó érdekében.
Ma egyre inkább él az a meggyőződés, hogy az ember még a legsúlyosabb bűntények elkövetése után sem veszíti el méltóságát. Emellett az állam részéről elterjedt a halálbüntetés értelmezésének egy új felfogása. Végül pedig a fogva tartás egyre hatékonyabb módjait dolgozták ki, amelyek biztosítják az állampolgárok törvényes védelmét, ugyanakkor nem veszik el a bűnöstől végleges módon a megtérés lehetőségét.
Ezért az Egyház az evangélium fényénél azt tanítja, hogy »a halálbüntetés elfogadhatatlan, mert megtámadja az emberi személy sérthetetlenségét és méltóságát«. Az Egyház határozottan elköteleződik a halálbüntetés eltörlése mellett az egész világon.”
A leirat a L’Osser­­vatore Romano című vatikáni napilapban való megjelenésével egyidejűleg lépett hatályba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..