A bakonybéli kápolna megmentése

Az itáliai származású Szent Gellért 1023 és 1030 között élt a bencés szerzetesek bakonybéli kolostorában. Remeteként sok időt töltött a Szentkútnál (Borostyán-kút, forrás), ami halála után már a középkorban jelentős zarándokhellyé vált. Emlékére a kápolnát 1824-ben emelték, amelyhez kálváriát is építettek 1888-ban.

A zarándokhely az elcsendesedésnek, Isten és ember találkozásának szent helye. Az egykor remeték által lakott, imádságukkal és vezeklésükkel megszentelt hely ma a Szent Mauríciusz monostor bencés közösségének szolgálata alá tartozik. Évek óta neves énekesek, színészek, zenészek lépnek fel a településen azért, hogy megkezdődhessen a megromlott állagú hajlék megmentése, renoválása. Cseh Tamás hajdani jó barátja, Hobo, Földes László énekes egy év leforgása alatt négy jótékony estet tartott a településen a nemes célért. Mintegy egymillió forintot gyűjtött össze a Szent Mauríciusz Alapítványnak. A 7,5 millió forint összköltségvetésű felújításra más adományok is érkeztek már. Az elmúlt évek jótékonysági eseményeivel együtt elegendő pénz gyűlt össze ahhoz, hogy a renoválás első üteme, a hajlék külső állagmegóvása, festése elkezdődjön. A jelenlegi formájában az 1889-ben, romantikus stílusban átépített kápolnánál a legfontosabb feladat a húsz évvel ezelőtti műemléki felújítás hibáinak a korrekciója: ki kell szabadítani az épületet az akkor épített betonkoszorúból, mivel az – a nedvesség elvezetése helyett – inkább bezárja a vizet a falakba.

Cseh Tamásra emlékezve Maradunk itt… címmel fotókiállítás is nyílt. Filmvetítést is tartottak a zenész által kezdeményezett egykori legendás indiántábor helyszínén.  Az idei koncert fellépői többek között: Novák János és Bornai Szilveszter zenészek, Borteleki Gábor és Dávid Roland énekesek, Pitti Katalin operaénekes, Kőrösi Csaba színművész és a Se Tamás gitáros, énekes duó voltak.

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .