A svájci teológus egyszerre utasítja el azt a főleg protestáns teológusok által elfoglalt álláspontot, mely szerint a bibliai kinyilatkoztatásra épülő eredeti keresztény hitnek – prófétai vallás lévén – nem lehet misztikája, vagy ha van, akkor teljességgel összemérhetetlen más vallásokéval, valamint azt a vallástudományra és a közfelfogásra is sokszor jellemző nézetet, mely pusztán egy általános vallási misztika megnyilvánulásaként tekint a keresztény misztikára. Balthasar középutat keres a két szélsőség között, melyet az analógiában talál meg: a keresztény és nem keresztény misztikák között a valós hasonlóságok még nagyobb tartalmi különbségekkel járnak. Kiemeli a keresztény és nem keresztény misztikák formai, szerkezeti hasonlóságait, másrészt hangsúlyozza a keresztény misztika megkülönböztető sajátosságait és a krisztusi hitből fakadó páratlan eredetiségét. Ezek közé tartoznak a következő mozzanatok: Isten szavának és kegyelmének elsődlegessége; Jézus nemcsak mester, hanem maga az Út, akit követni kell; a tökéletesség mércéje nem az Istennel való egyesülés misztikus tapasztalata, hanem a hívő engedelmesség és a szeretet gyakorlása; a keresztény misztika voltaképp a Krisztushoz hasonulás folyamata, mely akár a tapasztalástól való megfosztottságot is magában foglalhatja; a keresztény misztikus testvérei javára ajándékképpen részesedik a misztikus tapasztalatban; a keresztény misztikában jelentkező negatív teológia és emberi elhallgatás nem a hallgatag Isten szótlanságának következménye, hanem abból fakad, hogy Isten megtestesült Igéjében, Jézus Krisztusban egészen közel jött hozzánk, s éppen ez a közelsége felfoghatatlan és kimondhatatlan. A kötetben Werner Beierwaltes Plótinoszkutató írása, valamint Alois M. Haas tanulmánya olvasható. Az utóbbi címe: A nyelv és a tapasztalat problematikája a német misztikában.
(A misztika alapkérdései. Budapest, 2008, Sík Sándor Kiadó)
