Fotó: Merényi Zita
Cristina Scuccia 2014-ben, 26 évesen Olaszországban megnyerte a The Voice televíziós tehetségkutató dalversenyt. A Szent Család orsolyita kongregáció tagja nővértársaival Milánóban él. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus titkársága által szeptember 21-re szervezett ForrásPont ifjúsági napra érkezett Magyarországra, hogy énekeljen és tanúságot tegyen a fiatalok előtt. A szicíliai származású nővér a családjából hozta magával a hit erejét, még ha nem könnyen jutott is el odáig, hogy megtalálja szerzetesi hivatását. Lázadó fiatalként eltávolodott az Egyháztól, majd éppen az éneklés volt az, amin keresztül újra visszatalált a hitéhez. A Szent Család orsolyita kongregáció 2007-ben egy musicalhez keresett énekest, és a meghallgatáson, amelyre édesanyja kérésére ment el, őt választották ki a főszerepre. Rosa nővér, az alapító alakján keresztül megérett benne a döntés, és novíciának jelentkezett a rendbe, ahol kétévi brazíliai tartózkodás után 2012-ben letette az első fogadalmat. Az éneklést nem hagyta abba, szerepelt többek között a TV2000 által közvetített vallásos dalversenyen is. Amikor a The Voice szervezői fölfedezték egy dalát a YouTube-on, kérték, hogy jelentkezzen a versenyre.
Az olasz tehetségkutató dalverseny győzteseként jelentősen megváltozott az élete. Hogyan lehet megőrizni a szerzetesi élet csendjét, és közben örülni a sikernek?
– Alapvetően nem változott meg az életem. Igaz, hogy új tapasztalatokkal gazdagodtam, de ezeket nagyon jól össze tudom hangolni a kis közösségem életével, mert az éneklés valójában misszió. Kicsit különleges misszió, amelyhez szükség van a közösségem támogatására – három másik nővérrel élek együtt Milánóban, a kongregációmban – és nagyon sok imádságra, lelki táplálékra. Arra, hogy én magam, legbelül találkozzak az Úrral. Az éneklés teljesen összeegyeztethető a szerzetesi életemmel, az időm nagy részét most is a közösségemben töltöm. „Cselekvésben szemlélődő” kongregáció vagyunk, vagyis szolgálatra és ezen keresztül az Úrral való találkozásra szól a meghívásunk. Az evangélium örömét a zenével átadni természetes dolog, ezt teszem a közösségemben és a nagy színpadokon is, bármerre járok. Nem tudom, miért éppen rám bízta az Úr ezt a feladatot, de rám bízta, és amíg szeretné, igyekszem nagy alázattal és sok imádsággal teljesíteni ezt a küldetést.
Ferenc pápa is arra hív, hogy lépjünk ki a világba, hirdessük az evangéliumot az utcákon, a tereken. Milyen várakozást lát az emberekben, amikor közéjük lép?
– Az utazásaim során nagyon erőteljesen érzem az emberekben az Isten utáni vágyat. Sokszor megköszönik, amit teszek. Én pedig tudom, hogy nagyon kevés a részem ebben, valójában az Úr az, aki cselekszik általam. Nagyon nagy az igény az emberekben a szeretetre, a tiszta, igaz dolgokra ebben a világban, amely sajnos gyakran félrevezető, téves ideálokat állít elénk. Látom, hogy az embereknek az igaz dolgokra van szükségük.
Az olasz The Voice televíziós dalverseny szervezői az elöljárónktól kérték, hogy menjek el a meghallgatásra. Ő először megijedt ettől a kéréstől, de akkoriban Ferenc pápa éppen azt kezdte hirdetni, hogy lépjünk ki a világba, menjünk el a perifériákra. A rendfőnöknő meghallotta ezt a hívást, és azt mondta: kopogtatnak az ajtónkon, hogy lépjünk ki, itt és most. A rendtársaim bátrak voltak, és mertek kilépni a világba, éppen velem, aki a legkisebb voltam. És az Úr nagy dolgokat tett velünk. Ez nem a mi művünk! Ha teljesen rábízzuk magunkat, ő hatalmas és megmagyarázhatatlan dolgokat tesz általunk. Miért éppen velem? – kérdezzük akkor. Ha rábízzuk az életünket, ő remekművé formálja.
Hogyan lehet megőrizni a szerzetesi élet ritmusát, amikor az ember ekkora hírnévre tesz szert?
– Ez nagyon egyszerű. Itt van mellettem az elöljáróm, ő is tudja, hogy valójában semmi nem változott. Ha a szakácsnőt kell helyettesíteni, beállok a konyhába, ha kell, beülök a portára, bevásárolok, végzem a mindennapi tevékenységeinket. Ha ilyenkor találkoznak velem az utcán az emberek, sokszor elcsodálkoznak; nem hitték volna, hogy bevásárolok, pedig ilyenek a hétköznapjaim. Emellett van havonta két-három nap, amikor elutazom valahová a világban, de ez ugyanolyan számomra, mintha elmennék egy plébániára az evangéliumot hirdetni. Elhívnak, hogy tanúságot tegyek, és elmegyek. Ez az egész nem a hírnévről szól. Első látásra nagy dolognak tűnik, de valójában ez az a küldetés, amire meghívást kaptam. Ide helyezett az Úr. Néha én is elcsodálkozom, miért ilyen nagy dolgokra hív, de tudom, ő támogat ebben. És amíg akarja, én itt vagyok, hogy teljesítsem az akaratát.
Fiatalokhoz beszélt Budapesten. Milyen üzenete van a számukra?
– Az álmokról szeretek beszélni velük. Nem tudom, itt hogy van, de Olaszországban a fiatalok nehezen illeszkednek be a munka világába. Mindig azt mondom nekik, hogy az akadályok, az élet nehézségei ellenére soha ne szűnjenek meg álmodni. Ha már nem álmodunk, azt kockáztatjuk, hogy mozdulatlanná válunk. Az álmaink nem feltétlenül úgy valósulnak meg, ahogyan elképzeljük, de tudom, hogy ha Jézusra bízzuk az életünket, ő nagy dolgokat tud tenni vele. Mindig szívesen mesélem el nekik azt is, amit a sikerrel kapcsolatban megéltem: tudom, hogy a fiatalok számára ez fontos kérdés, nagyon vágynak az elismerésre. A siker azonban tönkre is teheti az embert. Engem a sikerek idején a közösségemben igaz emberek vettek körül, akik szerettek. És ez az, ami igazán fontos az életben, nem pedig a siker. A siker nem végcél, inkább kiindulópont, ahonnan el kell indulnunk, hogy megerősödjünk, és még jobban gyökeret eresszünk az élet igazi értékeiben, Krisztusban, az igaz szeretetben. Az embert az apró, hétköznapi dolgok teszik naggyá.
Milyen álmokat bízna a fiatalokra?
– Mindannyian csepp vagyunk a tengerben, de ha összeadjuk, amink van, akkor jobbá tudjuk tenni a világot. Képzeljük csak el, milyen lenne, ha mindenki azzal a szeretettel tudna szeretni, amire hivatott! Lehet, hogy nagynak tűnő dolgokat tettem, de valójában nem a nagy dolgok tesznek naggyá minket. Amikor Brazíliában éltem, egy teljesen más kultúrát és életmódot tapasztaltam meg: a brazíliai házunkba nagyon szegény gyerekeket, fiatalokat fogadunk be. Megélhettem közöttük, hogy amikor az embernek semmije nincs, az még szabadabbá teszi. Nekünk gyakran mindenünk megvan, mégis szomorúak vagyunk. Ezt a gondolatot is fontos megosztani a fiatalokkal, akik sokszor arra vágynak, hogy megszerezzék a legújabb generációs IPhone-t… Ez kell, az kell, amaz kell, és az ember végül belülről kiüresedik. Brazíliában a gyerekek között megtapasztaltam, hogy csak egy darab kenyerük volt, és azt örömmel osztották meg a többiekkel.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egy előkészületi rendezvényére érkezett Budapestre. Mit jelent az életében az Eucharisztia ?
– Alapvetően fontos, hiszen Jézus a mindenem, a jegyesem, az életem. Az Eucharisztia a központ, ahonnan elindulunk. Ha nem Jézus állna a középpontban, most nem lennék itt, hogy az iránta érzett szeretetemről beszéljek. Az elmúlt évek próbatételek elé is állítottak, de ezek még inkább megerősítettek, és még jobban meggyökereztem Istenben. Ma még határozottabban tudom azt mondani, hogy végig az Úr volt a világosságom, a szabadítóm.
