Egészen kicsi volt, amikor kapta, ma már tizenkilenc éves öregúr. Az autózást nagyon nem szereti, de amikor megérkezünk, az az elkerített rész, ahol szabadon mozoghat, a földi paradicsomot jelenti számára. Alig kerül oda, nyomban birtokba is veszi, s ha valaki belép hozzá, azonnal elindul felé, és a cipőjét harapdálva igyekszik távozásra bírni.
Laciék nyaralója fent van, egészen az erdő határánál. Már érkezésünkkor hallottam a sárgarigó „huncut a bíró” flótáját, és ez a madár kis szünetekkel egész nap énekelt. Később, távolabb egy másik is megszólalt, és ettől kezdve feleseltek egymással. A sárgarigó későn, április legvégén, május első napjaiban érkezik Afrikából. Ilyenkor a tojók már négy, fehér alapon feketén pettyezett tojásukat melengetik egy villás ágon csüngő fészekben. Mintha kis kosár lógna a magasban.
Énekelt egy fekete rigó, később egy kis csilpcsalpfüzikét is hallottam. A levegőben mindenütt szitakötők repültek, folyamatosan vadásztak. Bár jó ideig figyeltem őket, és egyeseket a távcsővel is követtem, soha nem ültek le, hogy jobban megnézhettem volna őket. Fehérlepkék és boglárkalepkék szálltak, egy oszlop körül kék fadongó keringett. A korábbi sok eső sajnos megrohasztotta azokat a cseresznyeszemeket, amiket a vetési varjak és a seregélyek a fákon hagytak, a jókora fügebokron viszont nagyon jó termés ígérkezik. A kert sarkában teljes pompájában állt a sokvirágú jázminbokor; közel hajolva érezhettem a fehér virágok kellemes illatát. Érdekes viszont, hogy bár jó ideig álltam a bokor előtt, egyetlen oda érkező méhecskét vagy más rovart sem láttam. A ház eresze alá házi rozsdafarkúnak való fészekodút tettem föl, és Laci szerint áprilisban egy pár el is foglalta, ki- és bejártak, fészket építettek. A hím most is a közeli drótvezetéken énekelt, talán már a második költéshez készülődnek.
A bazaltsziklákból készült párkányokon fali gyíkok szaladgáltak. Néha megálltak, elnyújtózva élvezték a napsugarakat, aztán továbbfutottak. Ha közeledtem feléjük, megálltak, figyeltek, majd villámgyorsan a kövek közti repedésekbe menekültek. De alig múlt el egy perc, újra kidugták a fejüket, kíváncsian körülnéztek, és ha látták, hogy távolodom, nyomban újra előbújtak. A déli órákban már egyet sem láttam közülük, a hőmérő árnyékban 28 fokot mutatott, ez már a melegkedvelő kis hüllőknek is sok volt. Misi, a teknős eltűnt, a sűrű növényzet közé, a hűs árnyékba rejtőzött.
A két sárgarigó folyamatosan szólt, élvezet volt hallgatni gyönyörű flótáikat. Látni csak egyszer láttam egyiküket, amint egy darabon végigrepült az erdő előtt, de aztán nyomban el is tűnt.
Amikor kissé enyhült a hőség, bejártam a szőlők között húzódó utat. A Péntek-árok tulajdonképpen egy mély szakadék, közvetlenül az út mellett, fákkal és bokrokkal sűrűn benőve; nagyszerű élőhely a madarak számára. Most egy barátka énekelt ott, távolabb egy száraz ágon vadgerle búgott, valahol lent láthatatlan fülemüle hívogatott. Az út mentén a legkülönbözőbb növények élnek. A Péntek-árok szélén majd embermagasságú a csalán, a fehéren virító margitvirágok között négy pipacs piroslott, de volt ott közönséges medvetalp, vadmurok, terjőke kígyószisz és sok minden más is. A kerítéseket néhol befutotta a vadszőlő, egy kis akácfát szinte beborított a bércse iszalag, és szakemberek szerint kissé megkésve, de virágzik a szőlő is. Az egyik kerítés mellé ültetett kék virágok között több bogáncslepkét láttam. Szívogattak vagy az útra szálltak, és szárnyaikat hol kitárva, hol ismét összecsukva üldögéltek egy darabig. Már máshol is megfigyeltem, hogy a bogáncslepkék előszeretettel ülnek le a mezei utakon; Apajpusztán egy nyári napon több tucatnyit láttam együtt.
Laciék maradtak az ünnepekre, én a késő délutáni vonattal hazajöttem. A tomaji állomásra menet a kéttornyú bazalttemplom előtt haladtunk el; ezen kívül csak egy ilyen templom van még Európában, Franciaországban. A vonatra várva nádirigó karicsolását hallottam a Balaton nádasa felől. Itt is flótázott egy sárgarigó, és már a vonaton ültem, amikor a nyitott ablakon át egy kakukkot hallottam.
