Fotó: Merényi Zita
Milyen érzésekkel fogadta a kinevezését?
– A PMI rektorát és az MKPK római ágensét, ügyvivőjét szavazással választják meg a püspök atyák. Hálás vagyok a részükről megnyilvánuló bizalomért és megbecsülésért. Hogyan ért, hogyan talált meg a felkérés? Október utolsó napjaiban éppen a szokásos, napi nyolc kilométeres futásomat fejeztem be, amikor megcsörrent a telefonom. Székely János püspök atya kérte, hogy személyesen beszélgethessen velem. Ö hozta tudomásomra, hogy az MKPK Állandó Tanácsa engem jelöl a PMI rektori posztjára. Meglepett és váratlanul ért a megkeresés, hiszen 2018 augusztusában – pár hónappal korábban – kezdtem el egy nagyon izgalmas és szép szolgálatot Szombathelyen, pasztorális helynökként. Nagy megtiszteltetésnek éreztem már azt is, hogy rám gondoltak, és még inkább azt, hogy kitüntettek a bizalmukkal, vagyis megszavaztak erre a szolgálatra.
Róma az Egyház szíve. Önnek milyen benyomásai, emlékei vannak az Örök Városról?
– Rómában 2008-ban kezdtem tanulni, és most újra visszatérhetek ide. Tíz évvel ezelőtt, amikor hároméves tanulmányi ösztöndíjjal Rómába érkeztem, már hét éve lelkipásztor és főiskolai tanár voltam. Szívesen jöttem ide tanulni, ám a váltás nem volt könnyű. Róma akkoriban nehéz és fáradságos arcát mutatta nekem, meg kellett küzdenem a kezdeti nyelvi nehézségekkel. Újra iskolapadba ültem, és nem én vizsgáztattam már, hanem engem vizsgáztattak; nem én tanítottam, hanem én tanultam. Veres András, akkori szombathelyi megyéspüspököm azzal a céllal küldött ki tanulni, hogy szerezzek doktori fokozatot dogmatikus teológia szakterületen a jezsuiták egyetemén, a híres Gregorianán. Megtanulva a jezsuitáktól a programozottságot, a strukturáltságot és a tervezettséget, a harmadik tanulmányi évben, 2011-ben sikerült megvédenem és publikálnom a kereszténység és a pogány misztériumvallások kapcsolatát vizsgáló doktori tézisemet. Egy katolikus számára Róma az igazodási pontot jelenti. Itt van Péter és Pál apostol sírja, ez az első számú egyház (egyházmegye), amelynek püspöke maga a pápa, aki Egyházunkat vezeti. Rómában a hitünk katolicitását, azaz egyetemességét és sokszínűségét is átélhetjük. Különböző földrészek országaiból jönnek ide papok, szerzetesek, papnövendékek, és persze számtalan zarándok érkezik a városba – ez mind az Egyház közösségi jellegére és egyetemességére mutat. Óriási élmény volt átélnem, hogy itt, Rómában az előttünk élt szentek nyomaiban járhatunk. Nem véletlen, hogy római tanulmányaink után sajátos küldetéstudattal tértünk haza az otthoni körülmények közé.
Szombathelyen egyetemi lelkész volt, tanított a Győri Hittudományi Főiskolán. Nehéz szívvel vált meg ezektől a szolgálatoktól?
– 2011-ben, a római évek után hazatérve nagy lendülettel vetettem bele magam abba a munkába, amit főpásztorom bízott rám. Ez hét éven keresztül az egyetemisták szolgálata, főként nevelői és oktatói feladat volt. Negyvenöt egyetemistával éltem életközösségben a II. János Pál Katolikus Szakkollégiumban. Mindemellett szolgálatot teljesítettem az egyházközségemben, a szombathelyi Zárdatemplomban is. Volt itt házas- és ifjúsági közösség, és ezen túlmenően felnőttkatekéziseket, nyitott előadássorozatokat tartottam, valamint a városi katekumenátus szervezésében is részt vehettem. Mindezek gazdagították és színesítették a papi életemet. Egyetemi lelkészként keresztény világnézeti kurzusokat tartottam az ELTE Savaria Egyetemi Központban, ezzel tudtam úgymond betörni az egyetemisták világába. Így váltak megszólíthatóvá a fiatalok a lelkigyakorlatokra, a vasárnap esti szentmisékre, táborokra, szociális munkára, karitatív feladatokra, és persze a bálokra és a közös sportolásra is. Hálával és óriási örömmel gondolok vissza minderre. A Győri Hittudományi Főiskolán (GYHF) 2002 óta tanítottam, korábban filozófiát és dogmatikát, de az utóbbi években előfordult, hogy bioetikát is oktattam. 2016-ban kaptam kinevezést a főiskola Szombathelyi Képzési Központjának vezetésére. Két és fél év nem hosszú idő, mégis nagy élményt jelentett ez az időszak, és sok tapasztalatot szerezhettem. Talán ettől a területtől volt a legnehezebb elköszönnöm 2018 novemberében, amikor kinevezést kaptam a PMI-be.
Nagyszerű munkatársakkal dolgozhattam együtt. Mások vállán állva, mások munkájára építve és kiváló partnerekkel együttműködve a Szombathelyi Képzési Központot új pályára állítottuk. Megerősítettük a pedagógiai és a pszichológiai modulokat, új oktatókat vontunk be a teológiai szaktárgyak oktatásába, az ELTE-vel 2017-ben kötött szerződéssel pedig bővítettünk a portfóliót a kétszakos hittanárképzésünkkel. Ezenfelül hitoktatói pályakövetés-mentori programot indítottunk el, és 2018-ban belsőleg teljesen megújítottuk a képzési központot a XXI. századi felsőoktatás színvonalának megfelelően.
Értsük jól, nem a kőben, nem a felújításban van a lényeg. Nem ez alapján mérhető egy intézmény élete és lendülete. Sokkal inkább az itt születő közösségekben. Egyedül az számít, hogy az Úr nevében akarjunk valami szépet tenni, akár egy építkezés esetében is, hiszen ilyenkor a munkánk válik imává. Ezt tapasztaltam meg szakigazgatóként a GYHF-en, s elsősorban ezért vagyok igazán hálás a gondviselésnek, és mindenekelőtt ezt köszönöm meg Istennek. Az eredmény több lett, mint amit terveztünk. Nemcsak a főiskola szépült, hanem az egység is épült, közösség született. És még valami… Átéltem, és belém égett a felismerés: mi csupán vándorok vagyunk itt, a földön. A Szombathelyi Képzési Központ 25. születésnapját és a felújítás utáni megáldás ünnepét 2018. november 8-án tartottuk. Ez egyben a búcsúzásom volt az intézménytől, a közösségtől, a kiváló munkatársaktól és az irodámtól, amit a felújítás után összesen egy napig használtam.
A Szombathelyi Egyházmegye pasztorális helynöke is volt. A rektori munka mellett lesznek Rómában lelkipásztori feladatai?
– Lelkipásztori munka nélkül nem tudnék élni, mert papként elsősorban lelkipásztorok vagyunk. Rektorként az elsődleges feladatom az, hogy a rám bízott ösztöndíjas pap testvéreimnek jó atyja, a PMI-nek gondos gazdája legyek, biztosítva az intézetben tanuló atyáknak azt a lelki, szellemi hátteret, ami hatékonyan segíti őket a mindennapi feladatukban, a tanulásban. Az első számú lelkipásztori feladatomat a rám bízott felszentelt papok szolgálata jelenti. Szeretném megismerni az örömeiket, hordozni a nehézségeiket, részt venni az életükben, a hétköznapjaikban és az ünnepeikben. Klasszikus lelkipásztori munkát is szeretnék végezni. Amíg 2008 és 2011 között az Örök Városban tanultam, addig a Rómában államközi vagy Erasmus-ösztöndíjjal tanuló magyar egyetemistáknak voltam a lelkiatyja, nekik tartottam hetente közösségi alkalmat, hittant. A Római Magyar Akadémia klubhelyiségét minden csütörtök este élettel töltöttük meg. Most azt tervezem, hogy 2019 februárjától a Rómában élő magyar felnőttek számára hirdetek hittant. Néhány, Rómában eltöltött hét után mondhatom, hogy komoly igény mutatkozik erre.
A szombathelyi II. János Pál Katolikus Szakkollégium igazgatójaként már volt alkalma arra, hogy vezetői tapasztalatokat szerezzen. Véleménye szerint milyen a jó vezető?
– A szakkollégiumban a Mindenható embereket bízott rám, ez pedig – hála neki – kiérdemelhetetlen ajándék. Egy ilyen kérdésnél mindig eszembe jut, hogy mekkora a bizalma annak, aki a legnagyszerűbb, pótolhatatlan képét restaurátorra bízza. S mennyire képzettnek és tisztakezűnek kell lennie annak, aki egy kincstárban vezetést vállal, hát még annak, aki a művészetet tanítja. Meg kell különböztetni az eredetit a hamisítványoktól, azután fel kell hívni a figyelmet a rejtőzködő szépségekre, a mélyebb összefüggésekre. Óriási munka és bizalom kell ehhez! Egy szakkollégium esetében pedig mennyivel többet bízott rám a gazdám! Embereket. Nem csak egy képet, nem pusztán egy tantárgyat. A Jóisten a szakkollégiumban az igazgatási, szervezési és gazdasági feladatoknál mérhetetlenül többet bízott rám. Nem a képkeretet, hanem az abban megjelenő lényeget, az ő népét, a szakkollégistáim lelkét gondozhattam, talán egy kicsit gazdagíthattam is hat évig. Eszembe jut Simon Sinek A jó vezetők esznek utolsónak című könyve. A szerző a hadseregtől a gyártósorig, a kormányzattól a bankokig azt bizonyítja, hogy a jó vezető mindig törődik a gondjaira bízottakkal. Vezetőnek lenni elsősorban azt jelenti, hogy meg kell becsülnünk azokat, akiket ránk bíztak, és gondoskodnunk kell róluk.
Megismerkedett már az új környezetével? Milyen feladatokkal jár a rektori szolgálat?
– A PMI rektora az MKPK ágense, római ügyvivője, aki bizonyos értelemben képviseli a Magyar Katolikus Egyházat a Szentszék hivatalainál. Ezenkívül a Rómába látogató magyar püspököket is segíti itteni feladatuk, szolgálatuk végzésében. Az ágensi munkához kapcsolódik egy másik nagyon fontos terület is: az MKPK római ügyvivője egyházi ügyekben segítségére van a Szentszékhez akkreditált mindenkori magyarországi nagykövetnek. Az egyházi (nagyköveti) tanácsosi feladat egyfajta hídszerepet jelent az állam és az Egyház között. Az egyházi tanácsos feladata, hogy a Katolikus Egyház érdekeit, szempontjait igyekezzen megosztani a mindenkori nagykövettel. Megtiszteltetés számomra, hogy Magyarország nagykövetének – most Habsburg-Lotharingiai Eduardnak – a munkáját segíthetem, aki személyében és hitében is nagyszerű garancia Magyarország és a Szentszék kapcsolatának erősítésére.
Jut ideje esetleg tudományos kutatásra is?
– A nyelvtanulás mellett terveim között szerepel a habilitációs dolgozatom előkészítése. Amennyiben a szabadidőm engedi, szívesen bekapcsolódnék a Vatikán Atlétikaklubjába is, amely néhány napja hivatalosan megalakult.
