A fenyőszajkó kis számban évente elkóborol fenyveshazájából, és rendszeresen felbukkan nálunk is. Általában szeptember és április között lehet megfigyelni. Egyes években azonban inváziószerűen jelentkezik, és úgy tűnik, idén is sokan érkeztek hozzánk, sokfelé látják ezeket a barna alapon fehér pettyekkel beszórt madarakat. Legutóbb a fővárostól nem is messze figyelték meg kis csapatukat. Megjelennek a településeken is, ezért egy hirtelen jött ötlettől vezérelve felmentem a Gellért-hegyre, hátha találkozom velük.
A Sziklatemplom közelében két széncinege tornázott a félig már kopasz ágakon, feljebb újabb cinegéket és egy fekete rigót láttam. Utóbbi az avarban keresgélt, csőrével dobálta szét a száraz leveleket, és néha fel is csípett valamit. Később még egy fekete rigó került elém, az is hím volt. A városi állomány egy része minden évben áttelel, megfigyelésem szerint elsősorban hímek maradnak itthon. Ezek azok, amelyek azután februárban megszólalnak, és hangos énekükkel köszöntik a közelgő tavaszt. A domboldal gyepes részén, mint minden évben, vetési varjak sétáltak. Ezek a fekete, károgó madarak késő ősszel érkeznek a nagy orosz és ukrán síkságok felől; ezt számos, ott fiókaként jelölt és nálunk kézre került példány bizonyítja. Itt csatlakoznak a mi varjainkhoz, és februárig maradnak. A varjak közelében egy csapat házi galamb is keresgélt. Néztem őket, amikor egy széncinege éles, vészt jelző hangját hallottam, és egy karvaly repült át a kertek felé. A galambok csattogó szárnyakkal, riadtan felrepültek, a varjak azonban maradtak, csak szemükkel követték a kis ragadozót.
Sütött a nap, és fent, a Citadella alatti sétányt szegélyező kövek réseiből előbújt egy kis fali gyík. Először csak a fejét dugta ki, majd kimászott, és elnyújtózva sütkérezni kezdett.
Éppen egy hatalmas kőrisfát csodáltam – amelyik szinte nyári pompában, zöld levelekkel állt, míg tíz méterrel odébb egy másik már szinte teljesen kopasz volt –, amikor két szajkó repült talán ötvenméternyire tőlem. Egy fára ültek, majd az egyikük leszállt a földre, de nyomban utána ismét felrepült, és elszállt. A másik követte. Ezután már csak a kertek felől hallottam az egyikük recsegő kiáltását. Lilásrőt testével, hófehér farcsíkjával és szárnyán az égszínkék tollakkal nagyon szép madár, ha találkozom vele, mindig megcsodálom. Ma kettőt is láttam, de azért a fenyőszajkónak jobban örültem volna.
