A naimi ifjú feltámasztásának történetéből – amit a pünkösd utáni huszadik vasárnapon olvastat fel a szent liturgiában Görögkatolikus Egyházunk (Lk 7,11–16) – kiemelkedik Jézus rövid mondata. Ez adja az egész leírás kulcsát. A város kapujában meglátja a síró édesanyát, a gyászoló tömeget, megesik rajtuk a szíve, és megszólal: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” (Lk 7,14.) És megtörténik a csoda. Jézus teremtő és életet fakasztó szavára visszatér a fiatalember, földi élete folytatására. Igaz, hogy teológiai értelemben még nem került át a túlpartra, még nem ment át az ítéleten, de akkor is csoda történt. És biztos, hogy attól fogva másként élte az életét. Ma már sok olyan ember beszámolóját lehet olvasni, akik a klinikai halál állapotából jöttek vissza. Valamit megtapasztaltak a túlvilágból, és egytől egyig másképp folytatják az életüket, másképp élik le a hátralévő részét, mint addig: az igazi értékekre – különösképpen a szeretetre – fordítják a figyelmüket. Velünk is ugyanezt akarja Jézus. Nekünk is szól, ma is mondja: „Kelj föl!”
Ez hangzik felénk természetes szinten. Bárcsak meghallanánk mi is, akik még nem haltunk meg, és különösképpen a mi ifjaink: „Kelj föl!” Mert van értékesebb élet, mint amit eddig éltél! Mindig lehet előbbre és magasabbra törekedni. Ne engedd, hogy a körülményeid, a „minden mindegy” beleegyezése gúzsba kössön. Hogy örülhetett az a harmincnyolc éve béna ember, aki ugyanezt hallotta Jézustól: „Kelj föl!” (Jn 5,8.) Miután fogta az ágyát, és hazament, biztosan átértékelte az életét. Hát akarjunk mi is szebb, jobb, értékesebb életet élni!
Ez hangzik felénk természetfeletti szinten is. Jézus arra buzdít, hogy keljünk fel bűneinkből. Minden bűnbánati cselekményben megadja nekünk a felemelkedés lehetőségét, a bűnbocsánat szentségében pedig teljessé teszi. Amikor a jól végzett szentgyónás után felemelkedünk a gyóntatószékből, ezt élhetjük át. Felemelkedhetünk, szárnyalhatunk jóságos Istenünk felé, aki megbocsátó szeretetével magához ölel bennünket. Ahogy a tékozló fiúnak sem engedte az apja, hogy a lábaihoz boruljon, hanem átölelte, és a kegyelem ruhájába öltöztette. Akarjuk hát, hogy megérintse lelkünket Jézus felszólítása: „Kelj föl!” Azzal a régi mondással együtt, amely szerint „nem az a baj, ha valaki elesik, hanem az, ha már fel sem akar állni”. Jézus szava hangzik felénk az örök életre szólóan is. Amikor a naimi ifjúnak azt mondja: „Kelj föl” – a földi életbe hozza őt vissza. De ettől kezdve még tudatosabban kell élnie, úgy, hogy végső számadással tartozik. Jézus mondata pedig ránk is érvényes. Szent Pál apostol szinte kiegészíti ezt nekünk: „Kelj föl, te álmos, támadj föl holtodból, és Krisztus rád ragyog” (Ef 5,14). Akarjuk hát, hogy Krisztus ránk is ragyogjon!
Az evangéliumi történet, illetve a benne szereplő jézusi felszólítás alapján akarjunk értékesebb, az Isten- és emberszeretetnek jobban elkötelezett életet élni! Akarjunk mindig fölkelni a bűneinkből! Hogy ezáltal az örök élet boldogságára készüljünk.
