Hangsúlyozza a közös gyökeret, a keresztséget, amellyel belépünk az Isten népébe. Világinak kereszteltek meg bennünket, senkit sem eleve papnak vagy püspöknek. És a keresztség szentségi jele eltörölhetetlen, mindörökké megmarad. Az egyház nem papok, felszentelt személyek elitcsapata, hanem mindnyájan együtt alkotjuk Isten népét. Isten népeként önazonosságunkat és méltóságunkat – mint a II. vatikáni zsinat megállapította – az adja, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk.
Ferenc pápa arra kéri a bizottság tagjait, hogy figyelmesen tanulmányozzák Latin-Amerika egyházának egyik legnagyobb eltorzulását, a klerikalizmust. Ez a magatartás ugyanis leértékeli a keresztségi kegyelmet. Uniformizálja a világiakat, amennyiben „címzetteknek” tekinti őket, és így elveszi tőlük azt a bátorságot, hogy az evangéliumot a társadalmi és főként a politikai tevékenység konkrét összefüggéseibe átplántálják. A klerikalizmus továbbá azt a veszélyt is magában hordozza, hogy miatta lassanként kialszik az a prófétai tűz, amellyel az egyház egészének kellene tanúságot tennie a világban. Végül elfelejteti azt is, hogy az egyház láthatósága és szentsége az Isten népe egészéhez tartozik.
Ferenc utal Latin-Amerika egyházának egyik érdekes jelenségére, amely mentes maradt a klerikalizmustól: ez pedig a népegyházi vallásosság. Ennek révén Isten népe – benne a papokkal – úgy tud találkozni a Szentlélekkel, hogy közben mentes marad a klerikalizmustól. VI. Pál Evangelii Nuntiandi kezdetű apostoli buzdítása szerint – mutat rá Ferenc – a népegyházi vallásosságnak megvannak a maga korlátai, mert sokféle torzulás fenyegeti, de ha jól, főként az evangelizáció pedagógiájával irányítják, akkor értékekben gazdaggá válik. A népegyházi vallásosság – főként az egyszerű és szegény emberek részéről – az Isten iránti nagy szomjúságról tanúskodik, akiket nagylelkűvé és áldozatokra képessé tud tenni, egészen a hősiességig menően.
Olyan értékeket hordoz, mint az atyaság, a gondviselés tudata, az állandó és szeretettel teli jelenlét, a türelem a mindennapi élet keresztjeivel kapcsolatban, a nyitottság mások iránt, a jámbor, istenfélő lelkület. Helyes irányítással ez a vallásosság a nagy tömegek számára mindjobban az Istennel való találkozás helyévé válhat Jézus Krisztusban – utal ismét a levél VI. Pál pápa apostoli buzdítására, aki kijelentette, hogy a népi jellegű vallási vágyak megfelelő támogatással a Szentlélek jelenlétét mutatják fel. Bízzunk az Isten népében – buzdít Ferenc pápa –, hogy ez a Szentlélek működik benne, és így nem az egyházi hierarchia tulajdona.
A népegyházi vallásosság révén Isten népének műve nem kötődik csak a személy intim szférájához, hanem közös kultúrává alakul. Az evangéliumtól áthatott népi kultúra pedig a hit és a szolidaritás értékeit hordozza, amelyek a társadalom igazabb és hívőbb fejlődését szolgálja.
Ferenc pápa végül azt a kérdést teszi fel, hogy a világiakat hogyan lehet segíteni a közéletben végzett küldetésük terén. Ők a mai, szétesett és ellentmondásokkal teli világban mindenekelőtt a bátorítás és a személyes kísérés szolgálatát végezhetik, főként a szegények szolgálatában. – Sokáig azt hittük, hogy a világi keresztény az, aki az egyház különféle műveiben szolgál, és kevésbé figyeltünk arra, hogy elkísérjük a világiakat a közéletben és a hétköznapjaikban végzett munkájuk és küldetésük során – teszi hozzá a pápa.
