“Jézus – Szent Lukács evangéliumában – úgy áll előttünk, mint a boldog ember, „aki élete végét kapcsolatba tudja hozni a kezdetével”. Johann Sebastian Bach ezt úgy fejezte ki, hogy a Karácsonyi oratórium első koráljának dallama megegyezik a Máté-passió halotti koráljának – „Ó, A mai evangéliumban elhangzanak Jézus első szavai: „Nekem abban kell lennem, ami az Atyáé” (Lk 2,49). Ezek a szavak egybecsengenek a kereszt Jézusának végső kiáltásával: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,47). Jézus életének, lényének lényege a tanítás. Ő a tanítók Tanítója: ott ül középen (Lk 2,46). Egész valója tanítás az Atyáról. Jézust első pászkaünnepén a templomban találjuk, tanulva tanít (Lk 2,46-47), utolsó pászkaünnepén ugyancsak a templomban találjuk – kizárólag szavai erejével megtisztítja, alkalmassá teszi a tanításhoz: „az imádság házává teszi” (Lk 19,46). A templom – bárhol legyen is – nem más, mint „az imádság háza”. Jézus számára a tanítás maga is istentisztelet, imádság, az Atya Lélekben és igazságban való imádásának (Jn 4,23-24) szolgálata. Ebben rejlik Jézus tanításának titka. Ettől szavai „Lélek és élet” (Jn 6,63). Innen értelmessége, intelligenciája, melyet az őt körülvevő tanítók az első pászkaünnepen ámulva, szájtátva figyeltek (Lk 2,47), s amely miatt az utolsó pászkaünnep templomi tanításáról is azt írja Szent Lukács, hogy „az egész nép csüggött a szavain” (Lk 19,48). Kiknek adatik meg ez? A kicsinyeknek, akik előtt Jézus – az Atya szándéka szerint – feltárja élete titkát, kinyilatkoztatja önmagát (Lk 10,21- 22). Kik ezek a kicsinyek? Akikben a „nem tudás” alázatos tudásánál csak az a vágyuk nagyobb, hogy egész lényükkel megismerhessék Jézust, és általa az Atyát. A mai evangélium Máriája ilyen. Ő vállalja szívében a jézusi „megrovást”: „Nem tudtátok…?” Igen, ő, Józseffel együtt nem érti Jézus szavait, miközben egy életen át vágyik megértésére: „És az ő anyja őrizte mind e szavakat az ő szívében” (Lk 2,51). És ezzel a hűséges őrzéssel Máriában már felfénylik a megismerés, az örök élet (Jn 17,3) hajnalcsillaga. Ne feledjük, a föltámadt Jézus utolsó tanításában is – miként az elsőben is – az Atyáról beszél: „És íme, én elküldöm rátok Atyám ígéretét” (Lk 24,49). És az ígéret beteljesedik: „Mindnyájan beteltek Szentlélekkel” (ApCsel 2,4). Máriában és Máriával a Lelket befogadó tanítványokban a gyermek Jézus „nem tudtátok?” kérdésére érlelődik a válasz. Tudjuk, hogy nekünk is, Jézussal, a Lélek közreműködésével – bármit teszünk is – abban kell lennünk, ami az Atyáé. Az is tudatosul bennünk, hogy boldogságunk titka a kezdetek, gyermekkori keresztségünk megélésében rejlik. Ott lettünk a mennyei Atya gyermekeivé. Ott vált lehetővé, hogy boldog emberekké legyünk, akik életük végét kapcsolatba tudják hozni kezdetével.
