„Ez a halálos határ sok éven át kettéosztotta hazánkat, erőszakkal elválasztotta egymástól az embereket, családokat, barátokat. Sokan úgy értelmezték az 1989. november 9-én történt eseményeket, mint a szabadság váratlan kezdetét, egy szenvedésekkel és rémálmokkal teli hosszú éjszaka után. A totalitárius rendszer nihilizmushoz, a lelkek kiüresedéséhez vezetett. A kommunista diktatúra mindent jónak tartott, ami a párt érdekeit szolgálta, és ennek érdekében semmit sem tartott rossznak vagy erkölcstelennek, bármilyen embertelenségről volt is szó. Ma egyesek felteszik a kérdést: a nyugati társadalmi rendszer jobb-e, emberségesebb-e? A kérdésre igen a válasz, és helyességét a Német Szövetségi Köztársaság története bizonyítja. Ez nagyrészt az alaptörvénynek köszönhető, amelyet 1949. május 23-án írtak alá. Az ország alkotmánya alapvetően hozzájárult az elmúlt hatvan év békés fejlődéséhez. Arra buzdítja az állampolgárokat, hogy a teremtő Isten előtti felelősséggel adjanak elsőbbséget az emberi méltóságnak, tartsák tiszteletben a házasságot és a családot, mint minden társadalom alapját. Németország állampolgárai az alaptörvényben foglaltaknak megfelelően teljesítsék feladatukat a spirituális-politikai megújulást illetően a nemzetiszocializmus és a második világháború időszakát követően. A német polgárok – mondotta a pápa – járuljanak hozzá továbbra is a szabad társadalom építéséhez.
