A népszámlálásról szóló törvényről

A katolikus, református és evangélikus egyház megütközéssel értesült az Országgyűlés által október 5-én elfogadott, népszámlálásról szóló törvény szövegéről. A törvény szerint ugyanis nem kérdezhetik a 2011-es népszámláláson a vallási, felekezeti hovatartozást. A három egyház püspökeinek november 4-i találkozóján, amelyet Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságán tartottak, egyebek között erről is szó esett. Tekintettel arra, hogy a Köztársasági Elnök néhány napja visszaküldte az Országgyűlésnek megfontolásra az elfogadott törvényt, a három egyház vezetői a döntéshozók figyelmébe ajánlják, hogy a 2011-es népszámlálás kérdőívén szerepeljen a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdés. Hazánkban 1870 óta – a kommunista rezsim időszakát leszámítva – mindig szerepelt ez a kérdés a népszámlálási kérdőíveken, így érthetetlen, hogyan merülhetett fel egyáltalán a felekezeti hovatartozásról szóló kérdés elhagyásának ötlete. A 2001-es népszámláláson anonim és fakultatív módon, a legszigorúbb adatvédelem mellett 9 millió ember nyilatkozott érdemben erről a kérdésről. A 2008. évi zárszámadási törvényben érintett közoktatási kiegészítő normatíva egyenlegével kapcsolatban az egyházak elfogadhatatlannak tartják, hogy – egy frissen benyújtott bizottsági módosító indítvány szerint – a jelenleg érvényben lévő törvények megkerülésével egy későbbi kormányrendeletben akarja szabályozni ezt a kormány. Az egyházak és a kormány között – ellentétben a módosító indítvány indoklásával – nem született semmiféle megállapodás ebben a kérdésben. Az egyházak továbbra is elfogadják az ÁSZ (Állami Számvevőszék) megállapításait a zárszámadási törvénnyel kapcsolatban, amint azt közös levélben október 16-án Bajnai Gordon miniszterelnöknek megírták. Várják a kormány érdemi állásfoglalását az ott leírtakkal kapcsolatban. Az egyházi vezetők rendszeres egyeztetéseinek keretében a következő találkozóra – a tervek szerint – kora tavasszal kerül sor.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Magyarországi Református Egyház
Magyarországi Evangélikus Egyház 

 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.