Zsályák sokfélesége

Az olykor egyméteres magasságot is elérő orvosi zsálya (Salvia officinalis) nevében hordja gyógyító képességét. A salvare szó azt jelenti latinul: gyógyítani. Először kolostorkertekben termesztették szorgos barátok, végül az ő révükön kikerült a falusi kertekbe is. Az orvosi zsálya levelei lándzsa vagy hosszúkás tojásdad alakúak és hamvaszöldek. Amikor a molyhos leveleket megmorzsoljuk, erős, fűszeres illatot árasztanak. A füzérszerűen elhelyezkedő virágok a lágy szárak hajtáscsúcsain jelennek meg. Örökzöld növény, gyógyászati célra a leveleket gyűjtik. Mire is jó az orvosi zsálya? A levelek forrázatát torokgyulladás esetén öblögetésre használják, de fertőtlenítő és összehúzó hatása miatt is becses. Alkalmas még bélhurut vagy aranyeres bántalmak kezelésére is – ez utóbbit ülőfürdő formájában alkalmazzák. A muskotályzsálya (S. sclarea) kétéves növény, amelynek virágai csak a második évben jelennek meg. Ennek levelét, virágát és szárát illóolaj előállítására termesztik, és muskotályos borok ízesítésére is használják. A paprikavirágként ismert dísznövény (S. plendens) őse Brazíliából származik, ám már annyi nemesítésen, szelektáláson esett át, hogy aligha hasonlít az eredeti alapfajra. Fagyérzékeny lévén, egyéves virágként kell nevelni. A februárban vetett magokból májusra fejlődnek kiültethető palánták, amelyek júniustól késő őszig virítanak a kertben. Kitűnő fűszernövény. Az orvosi zsályának nemcsak a házi patikában, hanem a konyhában is ott a helye! Zsíros sertéssülthöz, szárnyas- és vadhúsokhoz, töltelékbe keverhetjük.

Néhány recept:

Ínyenceknek való a zsályaleveles karaj. Két vékony szelet karaj közé tegyünk egy szelet gépsonkát, arra zsályaleveleket, majd fogvájóval fogjuk össze. Forró olajban hirtelen kisütjük.

A megmosott, megtörölt friss zsályaleveleket dobjuk forró olajba. Egy perc alatt ropogósra sül és smaragdzölden csillog. Hús és hal mellé adjuk.

Zsályalevél bundában: forgassunk meg sörtésztában (palacsintatészta sörrel hígítva) nagyobb zsályaleveleket, és süssük ki forró olajban.

  

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.