Tizennégy éves korában, 1858. február 11-én tapasztalta meg először a jelenést, amely egész életét megváltoztatta, és a faluét is, ahol született. Elbeszélését arról, hogy mi történik vele, hitetlenség fogadta. Sokan csak képzelgésnek tartották látomásait, mások egyenesen azt feltételezték, hogy szándékosan félre akarja vezetni az embereket, és olyanok is akadtak, akik elmegyógyintézetbe akarták küldeni. Valójában nem is Bernadett mondta ki először, hogy Szűz Máriával találkozik. Ő mindig csak úgy emlegette a jelenést: „a szép hölgy”, vagy egyszerűen „az a dolog”. Ám azok, akik hittek neki, egyre bizonyosabbak lettek afelől, hogy Bernadettnek a Szűzanya jelenik meg. Senki más nem látott semmit, ugyanakkor a jelenések helyénél fakadt forrásnál csodás gyógyulásoknak lehetett szemtanúja az egész falu.
Az egyház eleinte elutasította, hogy foglalkozzék a Lourdes-ban történtekkel. A jelenéseket követő években mégis kihallgatásoknak vetették alá Bernadettet. Sokan eleve ellenségesen álltak az ügyhöz, a lány azonban a legszigorúbb kihallgatások során sem keveredett ellentmondásokba, mindig ragaszkodott az egyszerű igazsághoz.
Mindezek után Bernadett semmi másra nem vágyott, mint hogy visszavonuljon a világtól. Huszonkét évesen felvették a nevers-i Saint Gilgard-kolostorba, ám a megpróbáltatások nem értek véget. Novíciamesternője azt feltételezte, hogy Bernadett majd önteltté válik a történtek után, ezért köztelességének érezte, hogy alázatra tanítsa. Ráadásul Bernadett nem is nagyon illett bele a megszokott kolostori életbe. Ugyanakkor végre alkalma nyílt arra, hogy megtanuljon írni és olvasni. Eleinte a betegszobában dolgozott segítőként, majd a sekrestyében teljesített szolgálatot. Feljegyezték róla, hogy különösen szép oltárterítőket és miseruhákat készített.
Betegségei, amelyek gyermekkorától kísérték életét, egyre inkább ágyhoz kötötték. Hosszú szenvedés után csonttuberkulózisban halt meg 1879. április 16-án.
