Magyarok Ferenc pápa magánmiséjén

A résztvevőket – a pápa személyi titkárának kérésére – úgy választották ki, hogy a lehető legteljesebben képviseljék a római magyar közösséget. Huszonöt magyar vehetett részt a szentmisén. Valamennyi intézményt, az olaszországi és a szentszéki nagykövetséget, a konzulátust, a Római Magyar Akadémiát, a Pápai Magyar Intézetet, a római Német–Magyar Kollégiumot, a magyar nővérek Villa Mater Redemptoris zarándokházát és a Szent István Alapítványt, valamint az Olaszországban élő magyar családokat is képviselhették néhányan. Akadt köztük pap, szerzetesnővér, bizánci rítusú papnövendék, házaspár, özvegy és egyedül- álló, fiatal és idős. Képviseltették magukat az olasz–magyar vegyes házasságban élők, és az Olaszországban letelepedett ’56-os menekültek, illetve azok is, aki jelenleg Rómában dolgoznak.

A szentatya homíliájában az evangéliumban elhangzott krisztusi tanítást idézte: ha morzsányi hitünk van, csodákra vagyunk képesek. A reményben való élet megment bennünket attól, hogy lustákká váljunk és elkényelmesedjünk, de emellett az alázatot is kérnünk kell, hogy a kereszténységünket mások szolgálatában tudjuk megélni.

A szentmisét követően Ferenc pápa a sekrestyéből visszatért a kápolnába, és a hívek között ülve hosszan imádkozott. Ezután a kápolna előtti teremben mindenkit bemutatott neki Németh László főlelkész. Amikor a szentatya e sorok írójáról megtudta, hogy a magyar katolikus sajtót képviseli, az egyházban dolgozó munkatársakra és lapunk olvasóira is áldását adta.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.