Felmerül a kérdés: ez volna az iszlám? Vagy ez csupán egy elhajlása? A kiindulópont biztosan az iszlám hagyományban rejlik, mégsem mondható, hogy ez az iszlám. Az IS-szélsőségesek célpontjuknak tekintenek minden olyan embert, aki szerintük nem tartozik az „igazi iszlámhoz”. „Hitetlenekről” beszélni az iszlámban nem új keletű jelenség, de a dzsihádisták visszaélnek ezzel. Ez már a szíriai háborúban is megfigyelhető volt. „A szíriai háború kezdetben azoknak a szíreknek háborúja volt, akik egy diktatórikus rendszer ellen tiltakoztak. Ám csakhamar, már két hónap elteltével olyan önkéntesek jöttek az egész iszlám világból, különösen az Arab-félszigetről, akik szunnita háborút akartak viselni a hatalmon lévő aleviták ellen.”
A probléma tehát kezdettől úgy jelentkezett az iszlámban, hogy „aki nem tartozik a hiteles iszlámhoz, azt el kell távolítani”. A mai, modern iszlám számára csapást jelent a „hitetetlen” fogalmának ez a fajta értelmezése. Az államhatárokon átlépő nagy iszlám állam dzsihádista álma tévút, amit a nagy iszlám gondolkodók is elvetnek. A muszlimok azonban nem merik önkritikusan elítélni ezt a szemléletet, inkább hallgatnak.
A szélsőséges iszlamisták előretörésének oka egyrészt a szegénység, másrészt a tudatlanság. Belső érettségre volna szüksége az iszlámnak, egyetemes látásmódra, arra, hogy a többség felismerje az emberi jogok tiszteletben tartásának szükségességét.
Meddig hallgatnak az imámok? Mikor szólalnak meg végre a józan muszlim tömegek? Mikor vonulnak az utcára, hogy veszélyben lévő embertársaik jogaiért tüntessenek?