Megrendítő olvasni – s a könyvbemutatón erős érzelmi hatást váltott ki –, amikor Bíró László püspök ennek a régi világnak az eltűnéséről beszélt, felidézve a könyv azon részletét, amelyben elmondja az 1960-as években épített családi ház történetét: „Az otthon valamiképpen szentély jelleget hordozott, „oltárképe” volt minden szobának. Az első vallási élményeim, Istennel való kapcsolatom kezdetei ezeknek a képeknek is köszönhetőek. Nem voltak művészi kivitelű képek, mégis megjelenítették a szentet, azt a más dimenziót, ami alapvetően hozzátartozik a léthez.
Az új házban, a hatvanas évek szabványa szerint épült sátortetős épületben már volt gyerekszoba meg fürdőszoba, szüleim szobájába is modern bútor került… Tizenéves kamasz lehettem, amikor beköltöztünk. Tetszett, hogy minden új, s éreztem, mennyire fontos ez apámnak, akinek parasztemberként a vérében volt a gyermekeinek továbbörökítendő föld gyarapítása, ám ettől megfosztották. A házzal bizonyítani akart önmaga előtt – idősödő fejjel megértem ezt.
Mi, gyerekek is dolgoztunk, hordtuk a téglát, kevertük a maltert, jöttek a rokonok és a szomszédok. Máskor apám fuvarozott nekik, és segített ebben-abban. Mintegy »kötelező« összefogás volt. Senki nem jegyezte, ki hány munkaórát dolgozott valakinél, hogy majd az is ugyanannyival segítsen neki. Sokkal mélyebben munkált az összetartozás és egymásrautaltság tudata.”
S aztán felidéződött ennek az „új háznak” a további sorsa: „Már az utca sincs meg, 1987-ben szanálták. Apám azon a héten halt meg, amikor ki kellett költöznünk az általa épített házból. Hogy tényleg ebbe halt-e bele, nem tudom. De nem élte túl annak a pusztulását, amit a jövőnek épített.” A könyv – a Bíró László püspököt kérdező Kipke Tamás gondos munkája nyomán – átfogó képet nyújt a XX. század második felének magyar történelméről, a személyes sors hitelességével és erejével. Ugyanakkor Bíró püspök az egyes sorsfordulókhoz kapcsolódva arról is vall, bármiképpen alakuljon is valakinek az élete, ha a hűség és az elköteleződés – másként a hit – elég erős benne, akkor a nehéz sors, a kételyek és a politikai viszonyok ellenében is megemelheti életét, abba a magasságba és összefüggésbe, amelyet Bíró püspök így összegez könyve végén: „Fontos igazságként fogalmazódott meg bennem: Jézus Urunk egyazon gesztussal adta át magát a kereszten az Atyának, s áldozta föl magát az emberekért. A pap is, mint minden elkötelezett keresztény ember, egyazon gesztussal ajándékozza oda magát Istennek, és ajándékozza szét magát embertársaiért.”
A szekszárdi emberek ragaszkodása a körükből származó püspökhöz megható esttel ajándékozta meg mindazokat, akik ezen a szombaton ellátogattak a belvárosi plébániára.
(A könyv kapható az Új Ember könyvesboltjában.)
