Az emlékek hatására még ácsorogtam egy ideig. Körben minden csendes volt, a fák között finoman szitált a köd, és bár nem volt hideg, szorosabbra tekertem a sálat a nyakam körül. Miközben továbbmentem, erre a jó hangú madárra gondoltam. Valahol délen, Európa szerencsésebb, melegebb tájain jár, ha még egyáltalán életben van. Mert odalent, Olasz- és Franciaországban, de másutt szintén ma is vadásznak legszebb hangú énekesmadarainkra. Remélem, szerencsés lesz, és ha tavasszal majd újra erre járok, megint meghallgathatom egyedülállóan szép és változatos strófáit.
Mély „korr-korr” hangokkal hollóraj szállt át felettem. Magasan repültek a távoli erdő felé. A párok egész évben együtt vannak, és ha enyhe a tél, már február végén költeni kezdenek, tojásokat melengetnek. Az utóbbi évtizedekben nőtt a hazai állomány, a Pilisben, a Börzsönyben vagy itt, a Budai-hegyekben rendszeresen lehet látni és hallani őket. Állati és növényi eredetű táplálékot egyaránt fogyasztanak, rámennek a dögre, vadászatok után az otthagyott zsigermaradványokra, de megjelennek a nagy szeméttelepeken is.
Sajnos későn vettem észre azt a rókát, amelyik az erdőszéltől nem messze pockokra vadászott. Ő valószínűleg már régebben látott engem, ahogy a fák között közeledtem, mereven állt, majd megfordult, és szaladni kezdett egy távolabbi bokorcsoport felé. Sajnáltam, mert szívesen megpróbáltam volna a közelbe csalni. Az egér cincogását utánozva ez már jó néhányszor sikerült. A legemlékezetesebb talán az a nyári reggel volt, amikor Győry Jenő barátommal az ócsai turjánon pillantottuk meg az egerésző állatot. Teljesen nyílt terepen álltunk, de amikor cincogni kezdtem, nyomban megindult felénk. Először gyorsan, majd egyre lassabban közeledett, végül már egészen közel megállt. Azt hiszem, akkor vette észre, hogy rászedték. Néhány másodpercig mindhárman mozdulatlanul álltunk, aztán a róka csapott egyet a farkával, megpördült, és úgy elrohant, mintha egy tucat kopó üldözte volna. Azóta az ócsai legelőkön és a turjánon mindig eszembe jut ez a róka. Öregkorára az embert néha szinte a semmiből érkezve érintik meg az emlékek. Velem ez többnyire erdőn és mezőn jártomban szokott előfordulni.
Fotó: Bécsy László
