Mennyből az angyal

A sérült gyerekek gömbök és aranydiók helyett csillogó hangjukkal adták tudtunkra, hogy számukra is élhető, szerethető a teremtett világ, amelyben fogyatékosságuk akár Isten különleges kegyelmének forrása is lehet. Ahogy a főpásztor homíliájában hangsúlyozta: „Minden emberi várakozás ellenére új képességeket szabadíthat fel bennünk, ha nagylelkűen vállaljuk Isten akaratát. Az ő üdvözítő tervében életünk, imádságunk, körülményeink folytán is olyan jelentős szerepet kaphatunk, amire magunktól gondolni sem tudnánk.”

 

A szentmisében a fogyatékkal élő gyermekekért imádkoztak a hívek, s mindazokért, akik érettük fáradoznak. A hivatásos gondozók mellett számos önkéntes segítő is meghallgatta az előadást. Köztük voltak a szentendrei ferences gimnázium növendékei is, akik az intézményben teljesítik tanrendben előírt szociális munkájukat.

Fotó: Cser István

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .