Gyönyörű fák vannak a szigeten, de nekem van egy kedvencem, az a szép formájú hatalmas platán, amelyet a felirat szerint az 1810-es években telepítettek. Hála Istennek ma is egészséges, törzsének körmérete 635 centiméter. A kis állatkert előtt az egyik fatörzsön csuszka mászkált, szokása szerint hol felfelé, hol fejjel lefelé szaladgált a kérgen. Kisvártatva a párja is megjelent. Hím és tojó a költési időn túl is összetartanak, példás „házasságban” élnek. Ugyanígy a dolmányos varjak is. Ketten alig néhány méternyire sétáltak a gyalogút mellett. Kint a mezőkön már több száz méterről menekülnek, itt senki sem bántja őket, és ennek megfelelően viselkednek. Egy hároméves forma kislány észrevette őket, és „tubika” kiáltással feléjük szaladt. Ha értették volna, a varjak talán megsértődnek, hogy valaki galambnak nézi őket, de így csak könnyedén odébb billentek. A kislány utánuk nézett, kacagott, és visszaszaladt anyukájához.
A kis dísztavacskán négy tőkés réce úszkált. Etethetik őket, mert bárki ment arra, reménykedve úsztak a part felé, hogy aztán csalódottan visszaforduljanak. Már a Margit híd felé mentem, és éppen megálltam egy aranysárgába öltözött ginkó előtt, amikor végre megszólalt egy vörösbegy. Sajnos csak rövid ideig énekelt, de vagy száz méterrel odább újra hallottam egyet, és ennek gyöngyöző énekében percekig gyönyörködhettem. Közben nagy fakopáncs szállt a közeli fára. Kopogott, kemény csőrével feszegette a kérget, és ha egy darabka a földre hullott, félrefordított fejjel mindig utánapillantott. Később két szarka került elém. Hol szaladtak, hol ugráltak a fűben, és közben mindig felcsíptek valamit. Csak sejtem, hogy pókokat és rovarokat, amelyek a meleg napsütésben megmozdultak. A szökőkút magasságában jártam, amikor libahangok ütötték meg a fülemet. Felnéztem, egy kis ék repült a kék ég alatt. A vetési ludak és nagy lilikek minden ősszel nagy csapatokban érkeznek, és a tundrák fagyos üzenetét hozzák magukkal. Szeretem a kicsit mindig sejtelmesnek tűnő lúdkiáltást, amelynek igazán akkor van hangulata, ha ködben repülnek. Így hallottuk őket előző nap Andris fiammal Farkasréten. Egymást követve több csapat is repült láthatatlanul, talán a Velencei-tó felé.
Fotó: Bécsy László
