Többen képviselték azt az álláspontot, hogy csupán a pillanatnyi állapot rögzítése a fontos, ezért valamilyen humoros összefüggésbe kellene helyezni a képeket. Így született meg a rulett-tabló ötlete, amelyben fontos szerepet kapott a kör forma, a piros és a fekete szín. Mások azonban úgy gondolták, a tabló elsősorban a jövőnek szóló összegzés, ezért jobb volna egy térbeli könyvespolcot készíteni, kihúzható könyvek gerincén helyezni el a tanárok és a diákok képeit, s a kis könyvekben valami személyes tárgyat, emléket őrizni.
Természetesen akadtak olyanok is, akiket nem nagyon érdekelt a közös „üggyé” váló tabló kérdése. Osztályfőnökként próbáltam megérteni a gyerekek igényeit, összehangolni a vágyakat a realitásokkal és az iskolai hagyományokkal. Végül maradt a könyves ötlet egyszerűsített változata: a tabló háttere az iskolai könyvtár egyik könyvespolcának részlete lett, kicsit barnítva, s erre kerültek a portrék. A keret a könyvespolcot imitálja, mindkét oldalon túllóg a képen, vízszintesen és függőlegesen is.
Szép és kifejező lett az osztálytablónk. A könyvek mintha mindannyiunk egyéni történetét hordoznák: azt a nyolc évet, amelyet a fénykép készítésének napjáig ki-ki megtett a maga életében. A polcon azonban egymás mellett állunk: nekem dőlsz és neked dőlök, tartjuk egymást, így, bekeretezve, bezárva a pillanatba. Ám az arcok kifelé néznek, átlépik az idő és a tér kereteit, s azt a jelenlétet sugározzák, amelyről a tablón olvasható Pilinszky-idézet beszél: „elég egy arc látványa, egy jelenlét…”
Mert egymás jelenlétében éltünk, és élünk most már mindig – szemben az örökkévalósággal.
