„Freskóterápia”

A börtön kápolnáját 1857-ben királyi rendelet alapján szentelték fel. A szakrális hely és a hozzá tartozó börtönlelkészség, ahogy más hasonló intézményekben is Magyarországon, 1887-től egészen megszüntetéséig, 1949-ig működött. Az ezredfordulót követően pedig újra lehetőség nyílt a büntetés-végrehajtási intézményekben a lelkigondozásra és a szakrális helyek használatbavételére.

2007-ben megjelent a Norvég Civil Támogatási Alap pályázati felhívása, amelynek támogatott témakörei között szerepelt a kulturális örökségvédelem. Lencsés Zsolt festőművész, Budai István börtönparancsnok és Kronauer Éva kulturális menedzser fejében ekkor fogalmazódott meg az elítélteknek tartandó „freskóterápia ötlete, ami akkor még utópiának tűnt. A Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesület és az ARTTÉKA Művészet Határok Nélkül Egyesület közös pályázatot nyújtott be az alaphoz a balassagyarmati műemlék börtönkápolna helyreállítására.

Ebből nőtt ki a „freskóterápia”, amely szakképesítést nyújtó tanfolyam, és az elítéltek önkéntesen vesznek részt benne. Önismeretük, problémamegoldó készségük fejlődik általa, ez a civil életbe való majdani visszailleszkedés elősegítője lehet.

Ebbe a műalkotási folyamatba pillanthat be a látogató Gránitz Miklós fotóművész képei által. Gondos kompozíciói, az általa „meglesett pillanatok” az érzelmi töltést sem nélkülözik.
 
(A kiállítás a Madách Imre Városi Könyvtár Galériájában – Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem útja 50. – október 26-ig tekinthető meg.)
(bi)
Fotó: Gránitz Milkós

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.