A gyógyítás teljessége

A gyógyítás teljessége a testtel és a lélekkel való együttes törődés. Ezt vallják követői, köztük Kellermayer Miklós pécsi professzor, aki a szári konferenciákat már több mint egy évtizede szervezi.

Neves előadók érkeztek most is. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Az apát mint orvos a bencés regulában címmel tartott előadást a templomban összegyűlt, több mint százfős hallgatóság előtt. Bölcskei Gusztáv református püspök Orvosi dilemmák keresztyén etikai szempontból című előadásában azt elemezte, hogy gyógyító munkája során meddig mehet el a hívő orvos: „bármi áron” életben tarthatja-e a beteget.

Romhányi professzor nagy tisztelői közül Tekeres Miklós, Szirmai Imre és Bobest Mátyás tartott előadást. Az utóbbi sok humorral szőtt visszaemlékezést osztott meg a hallgatósággal. Freund Tamás nemzetközi hírű agykutató az agyhullámok és a kreativitás összefüggéseiről beszélt.

A programot minden évben úgy állítja össze Kellermayer Miklós, hogy abban a művészet is helyet kapjon. Az idén az alkotókat egy Ybl-díjas építész, Dévényi Sándor képviselte, és történelmi köztereink felújításának szempontjait ismertette. Az ő nevéhez fűződik többek között a budapesti Szent Gellért tér, valamint a pécsi Jókai és Kossuth tér felújítása is.
Wessely

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.