Értékőrzők

Zarándoklat Prokop Péter emlékére

A római Szent István Alapítványt 1965-ben Zágon József hozta létre, azzal a céllal, hogy megvalósítsa Isten szolgája Mindszenty József bíboros álmát, Szent István zarándokházának újraélesztését. Az álom 1967-re valósággá vált, felépült a Szent István Ház, amely azóta fogadja a Rómába érkező magyar és külföldi zarándokokat és turistákat. Az alapítványnak több mint húsz esztendőn át Ruppert József piarista szerzetes volt az elnöke. 2000-ben az ő kezdeményezésére zarándokoltak el a szervezet tagjai Zágon József sírjához Muttersbe, halálának huszonötödik évfordulóján. E kezdeményezés hagyománnyá vált, s azóta minden évben zarándoklatot szerveznek valamely volt tag, illetve egykori jótevő sírjához.

Június elsején ismét megmozdul az ország

Ez az a nap! – a Papp László Budapest Sportarénában

Idén újra a Papp László Budapest Sportaréna ad otthont az évente megrendezett, nagyszabású felekezetközi eseménynek, az Ez az a nap!nak. A több mint egy évtizedes múltra visszatekintő rendezvénysorozat mindig tömegeket mozgatott meg, és világszínvonalú hazai és nemzetközi gospelzenekarokat állított színpadra. A cél az idén is a keresztények egységének előmozdítása a dicsőítés és a közös imádság által. Az eseményen minden évben nagy hangsúlyt kap az egyházvezetők imája nemzetünk megújulásáért, a családokért, a fiatalokért és a határon túli testvéreinkért.

Szíria keresztútja

Aleppó közelében április 22-én elraboltak két ortodox főpapot, Mar Gregorios Yohanna Ibrahim szír ortodox metropolitát és Boulos Yazigi görög ortodox érseket. Egy, a török határhoz közel eső faluból tartottak hazafelé Aleppóba, ahol egy hónapokkal korábban elrabolt pap kiszabadítása érdekében tárgyaltak. Ismeretlen fegyveresek megállították őket, gépkocsivezetőjüket pedig megölték.

Örömhírnök egy zárt világban

Országjáró

Kaposvári Egyházmegye

Találkozás Molnár Attila somogyhárságyi plébánossal

Tamási, Reményik, Dsida, Kós Károly és Bánffy Miklós földjéről érkezett a zselici rengetegbe. Molnár Attilát, a maga által is nyakasnak tartott, fiatal székely papot betyár világ fogadta a somogyi betyárok hajdani földjén. Szívét-lelkét azonban már megedzette a háta mögött hagyott hét esztendő, s Jakab Antallal, az évekre börtönbe zárt, néhai gyulafehérvári püspökkel vallja: „Minden kopottságunkban is szeretetével dédelget bennünket az Isten.”

Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye

Országjáró

A püspök kedvenc étele az étlapon

Ikonokat mutat be a debreceni Ikon étterem: a város díszpolgárait, Pro Urbe-díjjal kitüntetettjeit, büszkeségeit. A vendégek megkóstolhatják az ikonok kedvenc ételeit, s olvashatnak róluk az ikonok falán. Elsőként Aradi Csaba ökológus kedvenc fogása, a báránypecsenye pékné módra került terítékre. A Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója megannyi ritka fajt mentett meg. A következő ikon Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök lesz, aki júniusban tartja aranymiséjét. De vajon mi szerepel majd az étlapon?

A megszólítás művészete

Országjáró

Pro Urbe-díjjal ismerték el Felföldi László plébános munkáját

Közösségépítő munkájáért Pro Urbe-díjat kapott Felföldi László, a debreceni Megtestesülés-templom plébánosa, püspöki helynök, esperes. Kósa Lajos polgármester azon az ünnepi közgyűlésen adta át a kitüntetést, amelyet április 11-én tartottak, Debrecen szabad királyi várossá nyilvánításának napján. 1693-ban I. Lipót király e napon adományozta a kiváltságlevelet a városnak. Az évfordulóról több mint húsz éve Debrecen város napja címmel ünnepi közgyűlésen emlékeznek meg.

Marketing és csend

Országjáró

Pannonhalmi Területi Apátság

Itt állunk a Hóman-bástya alatt, kísérőnk Veiland László (40), a Pannonhalmi Területi Főapátság marketingigazgatója. Az olvasó számára talán kissé furcsán hangzik ez, hiszen első hallásra nehéz összeegyeztetni a bencés apátságot és a marketinget. „Vendéglátással, turizmusmarketinggel, ezen belül szállodák, üdülőfaluk üzemeltetésével és értékesítésével foglalkoztam a diploma megszerzése után. 2011 nyarán megkeresett egy fejvadász cég, hogy Pannonhalmán a turizmus fejlesztéséhez, üzemeltetéséhez, piacra viteléhez és marketingjéhez olyan személyt keresnek, aki mindezt összefogja.”

A marketingigazgatóhoz tartozik a Viator étterem, a Szent Jakab zarándokés vendégház, a turistaforgalom, a borászat, a kertészet, a kolostori termékek nagyés kiskereskedelme.

A tarisznya, amelyet le kell tenni

Országjáró

Miskolci Exarchátus

Tóth Klára a gyászról és a vigasztalódás útjairól Férjével, Tóth Ferenc miskolc–diósgyőri parókussal április 28-án vigasztaló lelkinapot tartottak a sajópálfalai lelkigyakorlatos házban. Mit jelent az, hogy vigasztaló nap? Kiket hívtak meg, hogyan készültek rá?

– Fontosnak érzem, hogy elöljáróban pár szót mondjak magunkról. Három leányunk közül a legnagyobbik középsúlyos értelmi fogyatékos, a nagyfiunkat pedig három éve elvesztettük, miután motorral elütötték. Mindegyik súlyos terhe az életünknek. Kristóf halála után nagyon nehéz volt mindkettőnknek, mégis meghatározó kegyelmi időszakot éltünk meg abban az időben. Ebben fontos szerepet játszott többek között az is, hogy sokan vigasztaltak bennünket, ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy sajnálkoztak. Sokszor egyházi körben is hárítunk, ha veszteségre, sorscsapásokra, a fájdalmainkra terelődik a szó. Talán túl könnyen mondjuk másoknak: „Az Isten majd megsegít”, és hisszük, hogy nem „illik” a kínjainkról beszélni, mert az arra utal, hogy nem elég erős a hitünk.