Boldog Teréz anyára emlékeztek

Szentmisével és a tevékenységét bemutató fotókiállítással emlékeztek tisztelői Kalkuttai Boldog Teréz anyára, az egyház és a világ szegényeinek szolgálójára szeptember 5-én, a budapesti Szent István-bazilikában. Az albán származású, állampolgársága szerint indiai, hite szerint katolikus, elhivatottsága alapján az egész világhoz tartozó szerzetesnő halálának napját az ENSZ közgyűlése tavaly decemberben magyar kezdeményezésre a jótékonyság nemzetközi napjává nyilvánította.

Szegények és gazdagok a Szentírásban

Nemzetközi Biblikus Konferencia Szegeden

Közel kétszázan vettek részt a Gál Ferenc Főiskolán augusztus 22. és 24. között megrendezett 25. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencián.

A keresztény testvéregyházak és más vallások képviseletében több mint negyven magyar – közöttük erdélyi és délvidéki –, román, horvát, lengyel és japán tudós érkezett a nagy érdeklődést kiváltó eseményre. Többen levélben küldték el üdvözletüket a konferencia számára. A Biblia és a gazdaság – szegények és gazdagok a bibliai szövegekben – ez volt a témája a tudományos találkozónak.

Még több vért – vagy imádságot?

Szíriai trappista szerzetesnők levele

Csaknem egy évtizede, 2005 márciusában a toscanai Valserena ciszterci monostorában élő nővérek kis csoportja a szíriai Aleppóba költözött, hogy ott új közösséget alapítsanak. Az a szándék vezérelte őket, hogy folytassák annak a hét tibhirine-i (Algéria) szerzetesnek a küldetését, akik 1996-ban szenvedtek vértanúságot. Követni akarták e férfiak példáját, akik teljesen Istennek és szeretett algériai testvéreiknek ajánlották az életüket, legyen szó keresztényekről vagy muzulmánokról.

A nővéreket János evangéliumának egyik igéje vezérli: „De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem. Hallgatni fognak szavamra…” (10,16).

Ruhák az andocsi Madonnának

Ifjúsági és lelkigyakorlatos központ lesz a búcsújáró hely

Andocsra, a jeles somogyi búcsújáró helyre a legenda szerint angyalok hozták a Mária-szobrot és a kápolnát Kalocsáról. Ha játszadozunk Andocs betűivel, akkor rájövünk: kirakható belőlük a csoda szó. Évszázadok során betegek ezrei nyertek itt gyógyulást a csodatévő Szűz jótéteménye által, akinek a mohácsi vész ideje alatt „iderepített” szobrát a liturgia színe szerint öltöztetik. A hívek hálából több száz kelmét varrattak neki. Ruhatára vetekszik a királynőkével.

Zarándokcsoportok, családok, magányos turisták egyaránt betérnek a Balaton közeli településre, amelynek fő ékessége a kegytemplom s a hozzá kapcsolódó kolostor. Valaha huszonegy szerzetes szolgált a megszentelt falak között; a csengőszóra Szalai Tamás atya nyit ajtót. A fiatal plébános a bejelentés nélkül érkezőket is örömmel fogadja, jóllehet mobilját nyugdíjazta. Élvezi az átmeneti csendet, mert – mint megjegyzi – csak így fordulhat teljesen Isten felé.

Lengyelország

A varsói fakereszt áthelyezése

A lengyelek háromnegyede megelégedéssel fogadta, hogy a cserkészek által az elnöki palota előtt állított emlékkeresztet, amelyet a tavasszal Szmolenszknél repülőgép–szerencsétlenségben elhunyt Lech Kaczyński elnök és kilencvenöt lengyel vezető személyiség emlékére emeltek, áthelyezték az elnöki palota kápolnájába – írja a Rzeczpospołita című lap egy új közvélemény–kutatás alapján. A megkérdezetteknek csak tizenhárom százaléka vélekedett ellentétesen az ügyről. Ezzel egy hónapokig tartó vita végére került pont. Bronisław Komorowski elnök azzal indokolta szeptember 16–i intézkedését, hogy a keresztet politikai célra használták fel. A tervek szerint véglegesen majd a Szent Anna–templomban helyezik el. (KAP)

Belgium

Pápai levél a sokkoló hírekre?

„XVI. Benedeket mélyen érintik a belgiumi egyház sokkoló pedofilügyei” – mondta Federico Lombardi szentszéki szóvivő szeptember 13-án adott tévényilatkozatában. „Nincs kizárva – tette hozzá –, hogy pásztorlevéllel fordul a belga egyházhoz. Nagy figyelemmel követi a belgiumi fejleményeket.” A vizsgálóbizottság szeptember 10-i jelentése az 1960-as és 1980-as évek több mint kilencven esetét tárta fel. (KAP)

Hírek

Bodajk főbúcsúja

Bodajkon, a Segítő Szűzanya ősi zarándokhelyén szeptember 12-én, vasárnap, 10.30-kor Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök ünnepi nagymisét celebrál.

Európa

Moamer Kadhafi olaszországi kijelentéséről

Nagy visszhangot keltettek az észak–afrikai Líbia vezetőjének augusztus 29–én, a római Líbiai Akadémián mondott szavai, miszerint az iszlámnak egész Európa vallásává kellene válnia. Ehhez az első lépést Törökországnak az Európai Unióhoz csatlakozása jelenthetné – fogalmazott Kadhafi, aki az olasz–líbiai egyezmény második évfordulójának megünneplésére érkezett Rómába. Domenico Mogavero szicíliai püspök, az olasz püspöki konferencia jogi tanácsának elnöke provokációnak nevezte a líbiai elnök kijelentését. „De hordozzon az pozitív üzenetet az európaiak számára. Végre hagyjunk fel azzal a szemlélettel, amely a vallást önazonosságunk másodlagos szempontjának tekinti, és azzal a kísérlettel, hogy a vallást a privátszférába szorítsuk, mintha akadályozná az egyének fejlődését” – fejtette ki a főpásztor.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.