Kaput nyitottak Budapestre

Elkészült a Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium főbejárata

A Congregatio Jesu szerzetesrend fenntartásában működő Budapesti Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium újonnan megnyílt főbejáratának és portájának átadóünnepségét szeptember 11-én tartották Budapest Belvárosában. A rendezvényen Puskás András, Belváros-Lipótváros alpolgármestere és Süllei László, az Esztergom–budapesti főegyházmegye helynöke mellett a rend és az iskola vezetői tartottak beszédet. Knáb Judit tartományfőnöknő elmondta: régi álom valósult meg a porta és a főbejárat felújításával, hiszen a rend mögött hatvanöt éve, a diktatúra idején bezárult kapuról lekerült a rács, most ismét szélesre tárhatják az ajtót fiataljaik és a világ felé. Kaszap Viktória főigazgató – a tartományfőnöknő gondolatát megerősítve – úgy fogalmazott: befelé és kifelé is szeretnének nyitottak lenni, s nem szigetként, hanem a főváros értékhordozó részeként kívánnak működni.

Innen-onnan

Kétségek és remények a Szentföldön

Az izraeliek és palesztinok között szeptember 2-án, Washingtonban újraindultak a tárgyalások, amelyeket Barack Obama amerikai elnök kezdeményezett. A palesztinok hangsúlyozzák annak fontosságát, hogy az izraeliek a tárgyalások eredménye érdekében állítsák meg a zsidó telepek további terjeszkedését Ciszjordániában. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök nehéznek, de lehetségesnek nevezte a békekötést, és azt kérte a másik féltől, hogy tegyen meg mindent a szkepticizmus megszüntetéséért.

Európa

Francia bíboros a cigányok helyzetéről

André Vingt-Trois párizsi bíboros-érsek, a francia püspöki konferencia elnöke az Europe 1 rádióban augusztus 25-én úgy nyilatkozott, hogy bár Franciaországnak nem feladata minden cigány ember befogadása, problémáinak megoldása, kötelessége velük kapcsolatban a jogállam és az emberi jogok szellemében eljárni. „Bizonyos határokat nem szabad átlépni” – szögezte le a bíboros. (KNA)

Szelíd szóval az erőszak ellen

Ferenc pápa felhívására világszerte Szíria békéjéért imádkoztak

Ferenc pápa felhívására világszerte imavirrasztást tartottak szeptember 7-én Szíria és a Közel-Kelet békéjéért. Ezen a napon a római Szent Péter téren a szentatya a megbocsátásról, a párbeszédről és a kiengesztelődésről beszélt. Hazánkban minden egyházmegyében szerveztek imavirrasztást. A Szent István-bazilikában a liturgiát Cserháti Ferenc esztergom–budapesti segédpüspök vezette. Jelen voltak az Esztergom–budapesti főegyházmegye, a Szent István-bazilika, szerzetesrendek, a Sant’Egidio közösség és más lelkiségi mozgalmak, valamint a testvéregyházak képviselői.

Európai egyházak a párbeszéd útjáról

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) és az Európai Egyházak Konferenciája (KEK) közös nyilatkozatot adott ki a Szíria és az egész világ békéjéért felajánlott böjt- és imanap alkalmából, amelyet Ferenc pápa szeptember 7-ére hirdetett meg.

Szembesülve a szenvedéssel, a pusztítással és a halálesetekkel, amelyeket a nemes szír népnek már hosszú ideje el kell viselnie, megerősítjük, hogy nemet mondunk a háborúra.

Katekéták tanévnyitója

A Esztergom–budapesti főegyházmegye hittantanárainak tanévnyitó szentmiséjét Erdő Péter bíboros mutatta be szeptember 6-án a Magyar Szentek templomában. Homíliájában a főpásztor – idézve XVI. Benedek pápa szavait – hangsúlyozta: a hitoktatás során a nevelés mellett a hit leglényegesebb tartalmait is át kell adni. Erdő Péter kiemelte: a hit, amelyet tovább kell adnunk, nem a mi tulajdonunk, hanem az isteni kegyelem műve és ajándéka.

A püspöki konferencia üléséről

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) szeptember 3. és 4. között megtartott őszi rendes ülésén többek között szó esett arról, hogy Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa október 19-én a budapesti Szent István-bazilikában boldoggá avatja Sándor István vértanú szalézi testvért. A szentmisén Erdő Péter bíboros, a püspöki konferencia tagjai és Pascual Chávez, Don Bosco Szalézi Társaságának rendfőnöke is részt vesz.

„Imádkozni kikötve is lehet!”

Megemlékezés Recsken

A magyar Gulag áldozataira emlékeztek szeptember 7-én, a recski büntetőtábor megszűnésének hatvanadik és a Recski Szövetség megalakulásának huszonötödik évfordulója alkalmából, az egykori tábor helyén kialakított emlékparkban. A Nemzeti Emlékhelyen számos meghívott vendég, közéleti személyiség, az özvegyek és a hozzátartozók mellett idős koruk ellenére is megjelentek mindazok a volt recski foglyok, akiknek egészségi állapota lehetővé tette az utazást. A különböző szervezetek képviselői mellett az emlékmű talapzatánál elhelyezte a kegyelet koszorúját Boross Péter volt miniszterelnök, a Szabadságharcosokért Közalapítvány és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter is. A fővárosi Puskás Tivadar Távközlési Technikum Infokommunikációs Szakközépiskola szervezésében a diákok iskolazászlajuk alatt tisztelegtek az áldozatok emléke előtt.

(Recski riportunkat következő lapszámunkban olvashatják.)

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.