Jézus azért vitte végbe ezt a csodáját, hogy bebizonyítsa: ő nemcsak az életen uralkodik – amit földi működése során megannyi csodájával igazolt –, hanem a halálon is. S ennek ékes bizonyítéka Lázár feltámasztása. Előre beigazolja, hogy hiába követik el rajta a világ leggyalázatosabb bűntényét, kegyetlenül megkínozva és megalázva, hiába gyilkolják meg a szörnyű keresztre feszítéssel, aztán hiába nyugszik három napig a sírban, mint Lázár – mégis feltámad! Ezt akarta meghirdetni Lázár feltámasztásának csodájával.
Egyik énekünk emberi vonást is belevisz a történetbe: Jézus a barátja fölött „könnyeket hullatott”, és „részvétet tanúsított iránta”. Igen, ez a Jézus, a barátjához, az emberhez, a mihozzánk ilyen közel álló Jézus az élet és a halál Ura!
Ugyanakkor meg kell fontolnunk: biztos, hogy teológiai értelemben Lázár nem lehetett halott. Ugyanis még nem ment át a különítéleten, még nem dőlt el végérvényesen az örök sorsa. Még visszatérhetett a földi életbe, hogy további érdemeket szerezzen. Viszont az is biztos, hogy az emberek szemében, köznapi értelemben már halott volt. Olyan helyzetbe került, hogy orvos nem segíthetett rajta, ember nem tudta visszahozni a földi életbe. Hogy háromnapos síri nyugvása idején milyen állapotban volt, azt a teológusok nem, legfeljebb a természettudósok tudják megfejteni. De nem is ez a lényeg, hanem az, amiről az egész ünneplés szól: Jézus Krisztus a kínszenvedése és a halála előtt azt bizonyította be Lázár feltámasztásának tényével, hogy ő az életnek és a halálnak is az ura! Így közeledjünk mi is hozzá a nagyböjt folyamán számtalanszor imádkozott fohászunkkal: „Életem Ura és Uralkodója!”
