Zseniális

 

A második teremben a Nyugat tárja ki kapuit. Érintőképernyő segítségével lemérhetjük, mennyire emlékszünk a korszak nagy alakjaira, de a Karinthy által kitalált nyelvi játékokkal is szórakoztathatjuk magunkat. A kiállítás legmeghittebb pontja az egyik sarokban kialakított kávéház. Igaz, tábláján ez áll: ahol írók eszik egymást – de ez ne rettentsen el senkit. Az asztalkákhoz ülve a húszas évek színházi újságjaiba lapozhatunk bele. Kávét ugyan nem rendelhetünk, de egy feketénél nagyobb élmény vár itt ránk. A csöppnyi asztalokon fülhallgatót is találunk, fejünkre téve maga Karinthy mondja fülünkbe Méné, tekel… című versét. A megcsörrenő kávéházi telefont felvéve pedig megható meglepetésben lehet részünk. Hogy mi ez? Vétek lenne elárulni…

A „moziban”, régi filmplakátok közt helyet foglalva archív filmfelvételeket nézhetünk. Az egyiken az írót éppen kártyaparti, a másikon hógolyózás közben kapták kameravégre. De mint mondtuk, tanúi lehetünk a Zeppelin léghajó 1931-es budapesti landolásának is. Az „égi szivar” fedélzetén természetesen ott ámul a technikáért rajongó író is. A kiállításon Judik Etel, a fiatalon elhunyt első feleség és Böhm Aranka, a második asszony alakja is megidéződik.

Az utolsó terem csakugyan valóságos utazás ama koponya körül. Szemügyre vehetjük Karinthy svéd nyelvű kórházi lázlapját, röntgenfelvételeket a koponyájáról, fényképeket, amelyeken Herbert Olivecrona doktor is látható.

A kiállítást sok ötlettel és érzékenységgel fűzték össze. Nem csupán a zseniális Karinthy „tálentomáról” ad számot, hanem a tárlatrendezők tehetségét is bizonyítja.

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .