Dél-Korea

 

Dél-Korea ma a világ technológiailag és gazdaságilag legfejlettebb tizenöt országa közé tartozik. A keresztények számát tekintve a Fülöp-szigetek, India és Vietnam után a negyedik ázsiai ország. A megkereszteltek a lakosság egyharmadát teszik ki, a katolikusok körülbelül ötmillióan vannak. Az utóbbi tíz évben számuk két-három százalékkal növekedett. Dél-Korea azzal büszkélkedhet, hogy világelső a felnőttkori megkeresztelkedések tekintetében. 2011-ben több mint százezren vették fel a keresztség szentségét.


 

A hatvanas és hetvenes évek nehéz időszakában, a katonai diktatúra idején egymást követték a tiltakozó megmozdulások és az összecsapások a hatalom, valamint a demokráciára szomjazó koreai állampolgárok között. Stephen Kim Souhwan, az első koreai bíboros és számos paptársa keményen szembeszállt a katonai diktatúrával. Többször is befogadták a szöuli Myeongdong-székesegyházba (képünkön) a tüntetőket. A koreai katolikus egyház hiteles tanúságot tett az emberi jogok és a demokrácia tiszteletéről.

Az állam és az egyház között napjainkban jónak mondható az együttműködés, mivel az egyház jelentős segítséget nyújt a szegényeknek. A koreai állam nem avatkozik bele a katolikus egyház tevékenységébe. Az állam és az egyház teljesen különvált.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .