A német–svájci író szenvtelen szimpátiával beszéli el Francesco életét, majd a teljesség, mintegy a téma kereksége kedvéért, függelékként közöl néhányat a szenthez kapcsolódó legendákból is. Köztük azt, amikor Masseo testvér próbára akarja tenni Ferenc alázatosságát, és – mily szép utalás a triplázás – rákérdez kiválasztottságára: „Miért téged? Miért téged? Miért téged?” Ferenc megismétli a hozzá intézett kérdéseket, majd így szól az isteni szándékról: „…szent szeme az összes bűnös közül nem talált rosszabbat, kisebbet és szegényebbet nálam.
Hogy bevégezze csodálatos művét, Isten nem talált a földön gyengébb teremtményt nálam. Azért választott hát ki engem, hogy megszégyenítse a világ tündöklését és bölcsességét, hogy ráébredjen a világ, hogy minden hatalom és jóság egyedül csak tőle származik, nem pedig teremtményétől, és hogy senki se kérkedjen és hivalkodjon ezzel.” Hesse számára elsősorban a kisugárzás, az egyszerűségében hiteles egyéniség ragyogása, Ferenc egyensúlyozó és megtartó szerepe érdekes, isteni csodát látva abban, „hogy ugyanabban az időben egy harcos pápa az egyházat kimentette erőtlen világi helyzetéből és dicsfényre juttatta, miközben a jóságos és szerény umbriai férfi a szeretet új szellemével töltötte meg azt”.
A biográfia valójában az istenképiséget mindenkor közvetítő „mély és jelentékeny emberek” előtti tisztelgés, akik közül az egyik, Assisi szentje, különleges kegyelmet kapott ahhoz, hogy az erőtlen erőseknek, az öntudatlan tévelygőknek és sóvárgóknak, a „többségnek” megmutassa a hazavezető utat.
(Hermann Hesse: Assisi Ferenc, Cartaphilus Könyvkiadó, 2012. Kapható az Új Ember könyvesboltjaiban.)
