1956-tól kezdve az orvosok vezette Egészségügyi Minisztérium alkotta meg az abortuszszabályokat, melyet a jogászokból álló Alkotmánybíróság semmisített meg 1991-ben. Ezután egy orvos miniszter terjesztette elő a hatályos törvényt, melyet az Alkotmánybíróság jelentős részben ismét megsemmisített.
Vagyis orvosok alkották meg, készítették elő a hatmillió abortuszt lehetővé tevő jogszabályokat, amit politikusok szavaztak meg. Egyébként a valóban liberális törvény lehetővé teszi, hogy bármely orvos lelkiismereti okból megtagadja a beavatkozást.
A tablettát nem vezetik be; viszont a tervezet szerint az abortusz végrehajtásának feltételeit nem változtatták volna meg. Így továbbra is kérték volna a kérőlap kitöltésekor az abortusz okát, majd az élet védelmét szolgáló kétszeri tanácsadáson kellett volna megjelenni, s ezután kerülhetett volna sor a méreg bevételére.
Így nem igaz Vojcek László kijelentése, hogy „nem kell a védőnő elé menni a válsághelyzetet bejelenteni… Ebből a szempontból a tabletta egyszerűbbé teszi a folyamatot.”
Orvosként, pszichiáterként is kifogásolni és helyreigazítani kell néhány pontatlanságot és valótlanságot.
A tabletta „…kevésbé terheli meg a női szervezetet, mint a hagyományos abortusz”– olvashatjuk az interjúban, de ez a válasz szakmailag zavaros, nem igaz. A megtermékenyült és osztódásnak indult petesejt – akit a korábbiakban embriónak, majd néhány hét múlva születéséig magzatnak nevezünk – nyolc, tíz napig vándorol a méhkürtben. Elérve a méh üregét beágyazódik a méhnyálkahártyába, mely befogadására átalakult. Anyja véréből nyeri az oxigént és a táplálékot. Ezt a fejlődési folyamatot a petefészekben újonnan kialakult sárgatest által termelt hormon biztosítja. Az abortusztabletta első adagja ennek a hormonnak a termelődését gátolja – tehát nem „…pusztítja el ezeket a hormonokat…”. A táplálék és oxigén hiányában azonban a magzat-gyermek – akinek ekkorra már valamennyi szerve fejlődésnek indult – meghal.
Két nappal az első után anyja beveszi a második tablettát. Ez néhány óra múlva erős görcsök kíséretében méhösszehúzódásokat vált ki, és az elhalt magzat maradványai távoznak a méhüregből. A napok óta az abortusz folyamatában élő nő mindezt kénytelen végignézni. A maradványokat ugyanis be kell majd mutatnia, nem maradt-e a méhében magzatrész. Ez esetben ugyanis hagyományos eszközös úton kell befejezni az abortuszt.
A görcsök rendkívül erősek, a fájdalom gyakran csak kábító fájdalomcsillapítóval enyhíthető. A vérzés hetekig elhúzódhat, jelentős mennyiségű lehet, életveszélybe sodorva a magzati elhajtáson átesett nőt. A szívelégtelenség, a súlyos fertőzés, a csillapíthatatlan vérzés halálhoz vezethet. (2005-ig tizenegy halálesetet írtak le.) A beavatkozás pszichés hatásai külön figyelmet igényelnek. A nő szorult vagy aktuálisan annak ítélt helyzetében saját elhatározásából, tiszta tudattal, saját kezéből veszi be a magzatát elpusztító mérget, s még két napig viseli testében a megölt parányi gyermeket, s így napokig, hetekig együtt él a folyamattal. Az átélt élmények sokkal inkább sokkhatást jelentenek a nőnek, mint a hagyományos műszeres abortusz, hiszen a nő teste-lelke az élet továbbadására van megalkotva, felépítve.
Az elpusztult gyermekkel kapcsolatos egész életen át megmaradó bűntudatérzés, a hangulati zavarok, a félelem, a szorongás, a következményes kapcsolattartási nehézségek, az elmagányosodás és a lelki élet számos egyéb zavara – posztabortusz-szindrómaként a tőlünk nyugatra fekvő országokban jól ismert.
Súlyos valótlanság azt állítani, azzal propagálni a kémiai abortuszt, hogy egyszerűbb, veszélytelenebb, kevésbé terheli meg a női szervezetet! Amennyiben a közvélemény és főként az abortuszért folyamodó lányok-asszonyok pontos és valós ismereteket kapnak a „haláltablettáról”, kizárt, hogy „…várhatóan üdvözölni fogják…”. Az emlegetett „nagyon nagy társadalmi igény” nem a nő testi-lelki megnyomorítását szolgáló abortusztechnikák, hanem a valós gondjaik megoldásához nyújtott érdemi segítség iránt van.
a Pacem in Utero Egyesület elnöke,
Dr. Paksy Mária tanszékvezető egyetemi tanár,
PPKE JÁK orvos-pszichiáter
