Szent Tamás párbeszéde

A Magyarországi Aquinói Szent Tamás Társaság március 8-án tartotta évi közgyűlését és konferenciáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. Szent Tamás tisztelői és követői 2002-ben megalakították a nemzetközi társaság hazai tagszervezetét, majd ezt követően alakult meg az önálló magyar társaság.

Az el nem múló Ige

A Biblia éve a nagyváradi egyházmegyében – A tavalyi jubileumi évekhez hasonlóan a 2008-ra meghirdetett ökumenikus Biblia évéhez is több határon túli magyar egyházmegye csatlakozott, hogy lélekben együtt ünnepeljünk, és közösen mélyedjünk el a Szentírásban.

Öt éve boldog

Batthyány-Strattmann László hamvai Körmenden – Húsvét ünnepén, március 23-án és 24-én, boldoggá avatásának ötödik évfordulóján Körmendre szállítják Boldog Batthyány-Strattmann László földi maradványait.

Kerülni szeretné az egyházon belüli nemzetiségi viszálykodást

Beiktatták Pozsony új érsekét – A pozsonyi Szent Márton-dómban március 8-án szentmise keretében iktatták be hivatalába az új pozsonyi érseket, Stanislav Zvolenskýt. A szertartáson jelen volt Jozef Tomko bíboros, a Népek Evangelizációja Kongregáció volt prefektusa, a Szlovák Püspöki Konferencia tagjai, valamint számos egyházi és közéleti személyiség, köztük Ján Figel oktatásügyi EU-biztos.

Imádságos munka

Várszegi Asztrik interjúkötetéről – Nemegyszer fény derül arra, hogy a „másság” álprófétái nem végeznek alapos munkát, hiszen a sokat emlegetett, bár ködös fogalom körébe is logikusan besorolható valóságelemek közül gyanút ébresztő következetességgel kifelejtik némelyiket.

Álmodik a múlt: Boldogasszony nyomában

A hazai román kori építészet különös emlékei közül valók az árpási és a türjei kéttornyos templomok. A magyar építészetről szóló könyvében azt írja Vámossy Ferenc, hogy „a háromhajós lébényi apátsági templommal térszervezésében rokonságot mutató türjei prépostsági templom feszült arányú homlokzatán kívül egy érdekes műszaki megoldás, a téglafalban létrehozott áthidalás miatt érdekes.